Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Dzsudzsákkal avatta fel Orbán a nyírlugosi műfüves pályát - fotók

Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a helyi önkormányzat közreműködésével felépített műfüves labdarúgópályát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson.
A kormányfő - aki 1994-ben már egyszer járt a településen - ünnepi beszédében elmondta: örömmel és szívesen jött el ismét a kisvárosba, hogy többek között lerója tiszteletét a pálya névadója, Kiss Zoltán egykori iskolaigazgató emléke előtt, akinek fia jelenleg a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumának az igazgatója.

Az eseményen részt vett a város szülötte, Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó is, akinek pályafutása kapcsán Orbán Viktor hangsúlyozta: az ő példája mindenkihez, de elsősorban a fiatalokhoz szól.
"Lehetünk sikeresek, sőt, világhírűen sikeresek akkor is, ha magyarok vagyunk, akkor is, ha vidékiek vagyunk és akkor is, ha egy kistelepülésen születtünk" - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ennek eléréséhez csak össze kell fogni, segíteni kell egymást, fel kell ismerni és gondozni kell a tehetségeket.

Műfüves labdarúgópályát avatott fel Orbán Viktor Nyírlugoson

Olvasóink írták

  • 1. load 2012. december 20. 23:29
    „Az üzlet mindíg parírozik a hatalomnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: maffiakormányzás van és rablógazdálkodás zajlik

Józsa István azt mondta, "a legnagyobb kockázatot a magyar gazdaságra továbbra is az Orbán-Matolcsy kettős jelenti". Tovább olvasom