Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Dávid Ibolya: ma Bokros számít Orbán kihívójának

Dávid Ibolya szerint az MDF politikai üzenetei nem kampányszlogenek.

Ma Bokros Lajos számít Orbán Viktor kihívójának - mondta a párt elnöke vasárnap Budapesten, Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének programadó és évértékelő beszédét felvezetve. A pártelnök kiemelte, hogy Magyarország sorsa saját polgárai kezében van. Az elmúlt nyolc év alatt utat tévesztett a politika, a mindenkori ellenzék és a mindenkori kormánypártok színjátéka tette tönkre - jelentette ki, hangsúlyozva azt is, hogy kiüresedett a szabad vállalkozásra épülő piacgazdaság, az adórendszer ugyanis az ügyeskedést támogatja.

A miniszterelnök-jelöltnek szüksége van egy csapatra, és ez a csapat a Magyar Demokrata Fórum - hangoztatta Dávid Ibolya, aki hosszan sorolta Bokros Lajos érdemeit. A pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar demokrácia válságban van, majd azt mondta: kevesen vannak olyanok a teremben, akiket ne ért volna el bármilyen rágalomhadjárat. Dávid beszélt arról is, hogy az állam nem mindenható, és ott van szükség az aktív részvételére, ahol tényleg rászorul a gazdaság.

Az eseményt megnyitó Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője azt mondta: komoly idők komoly emberekért kiáltanak, akik nem árulnak zsákbamacskát. Ilyen komoly ember Bokros Lajos, és ilyen komoly program az MDF programja - tette hozzá.

A szónoki pulpitust - amelynek elején "A minőség" felirat olvasható - a terem közepére helyezték, előtte foglal helyet a közönség. A pulpitus mögé állították az MDF új, tulipánnal borított plakátjait, amelyen a "Magyarok. Demokraták. Függetlenek." felirat olvasható.

Olvasóink írták

66 hozzászólás
  • 66. gjozsi88 2010. február 10. 16:21
    „load!
    63-ra!
    A 62-ben beidézett PM. honlapon megtalálható államadósságról szóló értékelés foglalkozik a lakossági adósság változásaival!
    Vajon miért???
    Ha nem része az államadósságnak!!
    Az államadósság nem azonos az állami szektor adósságával!!!
    Az utóbbi az előző része!”
  • 65. load 2010. február 09. 20:23
    „64. VJack
    Pl. mit követett el Dávid Ibolya, hogy fel kellene függeszteni a mentelmi jogát?”
  • 64. VJack 2010. február 09. 20:04
    „Load, a mentelmi jog felfüggeszthetősége olyan esetekre kellene, hogy vonatkozzon, mint Dávid Ibolyáé és Hagyó Miklósé.
    "A képviselők nem előrelátó, felelős döntéseket hoznának" - Örülök, hogy most azt hoznak...”
  • 63. load 2010. február 09. 19:56
    „61. gjozsi88
    Természetesen nem hagyja érintetlenül, de a kettő két különböző statisztikai fogalom.
    Ráadásul abszolút számaiban jócskán eltér egymástól.”
  • 62. gjozsi88 2010. február 09. 14:24
    „Load!
    Hogy megpróbáljam alátámasztani, a véleményem, beidézek egy államadósságról szóló jelentést, amely 2009 márciusában készült, mely foglalkozik a lakossági adóssággal!!!

    "A tavaly év végi 73 százalékról a GDP 82,7 százalékára nőtt az államadósság idén márciusra - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank.

    Idén március végéig a GDP 82,7 százalékára emelkedett az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a tavaly év végi 73 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn. Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a GDP 4,2 százalékát tette ki a 2009 I. negyedévével zárult egy évben, 2008 végén a GDP 3,4 százaléka volt.

    A háztartások nettó finanszírozási képessége (pénzügyi megtakarítása) 2009 I. negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 2,3 százalékát érte el, az előző negyedév végén a GDP 1,2 százaléka, míg egy évvel korábban 1,8 százaléka volt. Az államháztartás nettó finanszírozási igénye az előzetes adatok szerint 2009 első negyedévével záruló elmúlt egy évben 1.108 milliárd forint volt, 2009 első negyedévében a nettó finanszírozási igény 286 milliárd forintot tett ki.

    Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2009 első negyedévének végén 21789 milliárd forint volt. A bruttó adósság első negyedéves növekedéséből 1166 milliárd forint származott tranzakcióból - új adósság felvételének és meglevő adósság törlesztésének egyenlegéből - és 1304 milliárd forint átértékelődésből, a forint gyengüléséből adódott. Az államháztartás nettó tartozása 13641 milliárd forint, a GDP 51,8 százalékát tette ki az első negyedév végén.

    A forint gyengülése következtében a háztartások devizahitel-tartozásainak állománya 956 milliárd forinttal, devizabetéteik és külföldi valuta készletük állománya 242 milliárd forinttal nőtt 2009 első negyedévében a pénzügyi számlák adatai szerint. "”
  • 61. gjozsi88 2010. február 09. 14:06
    „Load!
    Tehát a bedölt vállalati és lakossági hitelek, behajthatatlan bankkövetelések miatt bedölő forint az érintetlenül hagyja az államháztartást?”
  • 60. load 2010. február 09. 12:09
    „59. gjozsi88
    Csak a hitelek nagyon kis részére működik.
    Nem számottevő.
    Az ország adósság állományát (amibe minden beletartozik: költségvetés, önkormányzatok, állami vállalatok, magán vállalatok, lakosság) az államadóssággal nem szabad összekeverni!”
  • 59. gjozsi88 2010. február 09. 11:49
    „load!
    És az állami garanciavállalás a lakossági hitelekre???
    Ugyanis az államháztartási adatokban fel van sorolva!!”
  • 58. load 2010. február 09. 11:40
    „57. gjozsi88
    http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llam”
  • 57. gjozsi88 2010. február 09. 11:01
    „gyagyástóni
    Az állam az egyenlő ország!
    Ebben van lakosság, vállalat és állami szektor!!!”
  • 56. load 2010. február 09. 09:38
    „55. VJack
    "Be kellene vezetni a mentelmi jog felfüggeszthetőségét, a képviselők választók általi visszahívhatóságát,"

    Állandósulna a választási kampány, ami teljesen szétzilálná a politikai életet.
    A képviselők nem előrelátó, felelős döntéseket hoznának, hanem populista, a választóknak éppen tetsző "legyen ingyenes a sör" tipusú intézkedéseket.
    De ha a jelenleginél is nagyobb káosz kell, akkor legyen.”
  • 55. VJack 2010. február 08. 21:24
    „Lord36, azt gondolom, így, ebben a formában senki. Be kellene vezetni a mentelmi jog felfüggeszthetőségét, a képviselők választók általi visszahívhatóságát, a felelősség és elszámoltatás intézményét. Egyébként hogy konkrét legyek, a Jobbikra teszem a voksom. Egyrészt abból lehet a legkisebb baj, másrészt ideje a Parlamentben új megközelítéseknek is helyt adni.”
  • 54. gyagyástóni 2010. február 08. 21:11
    „50. hozzászólás gjozsi88 2010.02.08. 18:12

    "Az ország adósságállománya a GDP 80%-a, közel 20 000 milliárd forint!
    A lakosság adósság állománya ebből 8 000 milliárd forin!"

    Az államadósságot ne keverd az az ország adósságával!!!!!
    A magánszemélyek és a vállalatok adóssága, nem tartozik az államadósságba!!!!
    A Magyar Nemzet Bank adatai szerint a magyar államháztartás bruttó adóssága (a maastrichti kritériumok alapján) 2009. szeptember végén 20 423 milliárd forint.”
  • 53. Truder 2010. február 08. 20:57
    „48. hozzászólás Mankapunka 2010.02.08. 18:02

    Gjózsit nem győzöd meg...kár a gőzért! :))”
  • 52. jánosi 2010. február 08. 20:08
    „Bokros rendkívüli módon meg volt elégedve : magával ! Ki is jelentette : rendkívül jó a programom ...
    Bokros első ( ki nem mondott ) mondata így szólt 2009 -ről : na szereztem egy pártot ......”
  • 51. LAZA 2010. február 08. 18:47
    „Nos,hát lehet,hogy naiv vagyok,de szerintem egy választási kampánynak elsősorban erről kéne szólni!
    A programról! A programok versenyeztetéséről!
    Az MDF most ezt teszi:Kiállnak nyíltan és elmondják:Mi igy akarjuk csinálni!
    Miazt gondoljuk,hogy az országnak igy lesz a legjobb!
    Várjuk a többiekét is aztán vitassuk meg!
    Mi most a valóságos helyzet:
    Vitatkozni(rajtuk kívül) szinte senki sem szeretne.
    Azt még meg is érteném,hogy a kormánypártokat nem veszik figyelembe(volt nyolc évük,plusz Orbán-fleto vita tapasztalatai alapján)viszont egymással?
    Miért is nem lehetne pl.egy Bokros Orbán vagy egy Vona Orbán esetleg egy Bokros Vona?
    Aztán még sok a sötét ló.Rengeteg a tartózkodó ingadozó rejtőzködő szavazó akik még meglepetést is okozhatnak.pl.Seres Mária féle párt is befuthat a parlamentbe.”
  • 50. gjozsi88 2010. február 08. 18:12
    „még annyit:

    Ezek a felsorolások egyébbként tökéletesen igazodnak az alábbi véleményemhez:

    Az ország adósságállománya a GDP 80%-a, közel 20 000 milliárd forint!
    A lakosság adósság állománya ebből 8 000 milliárd forin!
    Ugy, hogy 2001-ben nem haladta meg ez a szám az 1 000 milliárdot, 2002-ben a merjetek álmodni retorika jegyében, (3 gyerek ,4 kerék ,5 szoba..) 60%-al nött, 1560 milliárdra, és azóta sem felébredve, 2009 re, önként és dalolva elérték a 8 000 milliárdot!
    Sokan 100 000 nettoból ültek bele 3-5 milliós autókba, melyek értéke folyamatosan csökken, 20-25 milliós lakásokba, a 100 000 ft-os mobiltelefonokat, az LCD tévéket mind hitelre vették!
    A vállalati szektor adósságállománya ugyancsak ekkörül van!
    A maradék 4 000 milliárdban bennt vannak a fideszes önkormányzatok adóssága, kötvénykibocsátásai, a pazarló ellátó rendszerek, amit szintén a jobboldal nem enged ésszerüsíteni, valamint az uniós pályázatok 15-20%-os önrészei!!
    Tehát nem a kormány adósította el az országot, hanem a lakosság saját magát!
    Azaz, hiába van az elmúlt 8 évben 30% feletti reálbér növekedés, a lakosság ezzel szemben 500% os adósságállományt halmozott fel!
    Ezért érzi, hogy rosszabbul él az ember!
    De ezeket a hitelszerzödéseket nem puskával a hátába nyumva irta alá!!”
  • 49. gjozsi88 2010. február 08. 18:08
    „48!

    Igy néz ki egy tönkretett ország???”
  • 48. Mankapunka 2010. február 08. 18:02
    „Józsi Fogyasztáshoz

    Mivel fejlődött a technika,elérhető árba kerültek dolgok,(mobil,aitó),példul,ehhez semmi köze a kormánynak”
  • 47. gjozsi88 2010. február 08. 17:25
    „fidesz fanatikus!

    Eva fórumozó társunk jóvoltából összegyüjtésre került a tönkre tett ország képe!
    Ebben a vitában nem vett részt, én kölcsönvettem!
    Lehet csemegézni!

    Orbán Viktor szerint semmi nem történt az elmúlt hét évben. Az ellenzék vezére már odáig merészkedett, hogy a 2002-től mostanáig terjedő időszak nem része a rendszerváltozásnak.
    Tudom, persze, hogy ebben az időszakban rendőrt is lehetett büntetlenül verni, meg kirakatokat bezúzni, sőt a kormány is követett el hibákat. (Azt is tudom előre, milyen gyalázkodások követik a mai listát a hozzászólásokban.) Azonban mégsem haszontalan néhány objektív adat bemutatásával jelezni, mi az elmúlt hét esztendő öröksége - azon túl, hogy tegnap végelgesség vált: a hiány tekintetében Magyarország teljesítette az eurócsatlakozás egyik feltételét.

    Hát íme! Kellemes böngészést!

    Jövedelem-fogyasztás
    o 2001-ben az ország gazdasági teljesítménye csak 9%-kal haladta meg a rendszerváltás utolsó évének szintjét, 2008-ban már 36%-kal.
    o 2001-2008. között 25%-kal nőtt a GDP, az ország gazdasági teljesítménye ma negyedével nagyobb, mint volt hét évvel ezelőtt.
    o Míg 2001-ben a nyugdíjak vásárlóértéke még 18%-kal elmaradt a rendszerváltás előtti szinttől, addig ma már 16%-kal meghaladja azt.
    o 2001-ben a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások átlagos összege 38 ezer Ft volt, 2008-ban már meghaladta a 82 ezer Ft-ot.
    o A nyugdíjak vásárlóértéke ma 40%-kal magasabb, mint volt 7 évvel ezelőtt.
    o Hét év alatt közel duplájára nőtt mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset. 2001-ben a munkájukból élők átlagosan havi 104 ezer forintot kerestek, amiből 65 ezer Ft-ot vihettek haza a családjuknak. 2008-ban a bruttó átlagkereset 199 ezer forintra nőtt, amiből 122 ezer forint kerül a ,,borítékba".
    o A bérek vásárlóértéke 2008-ban 30%-kal magasabb, mint volt 2001-ben.
    o Hét év alatt több mint kétszeresére nőtt a gyermeket nevelő családok támogatása. A családi pótlékra, gyes-re, gyetre, gyedre fordított kiadások a 2002. évi 250 milliárd forintról 2009-re 540 milliárd forintra emelkednek.
    o 2002. óta háromszorosára nőtt a családi pótlék összege, míg 1998-2002. között nem emelkedett. Egy kétgyermekes család családi pótléka a 2002. évi 9 400 Ft-ról 2008-ban 26 600 Ft-ra nőtt.
    o A családi pótlék vásárlóértéke hét év alatt megduplázódott.
    o Az elmúlt hét évben 258 ezer új lakás épült fel, 258 ezer család, közel egymillió ember költözött új otthonba.
    o 1998-2001. között évente 22 ezer, 2002-2008. között évente 37 ezer új lakás épült fel.
    o 2,6 millióról 3,1 millióra nőtt a személygépkocsik száma. Ma már minden második családnak van gépkocsija. Míg 2001-ben a háztartások 39%-ában volt gépkocsi, addig ez az arány 2007-ben már 50% volt.
    o Az elmúlt hét évben összesen 1,3 millió új személygépkocsi talált gazdára. 2002-2008-ban évente átlagosan 178 ezer új személygépkocsit értékesítettek a 2001. évi 148 ezerrel szemben.
    o A zéró toleranciának köszönhetően az utóbbi két évben látványosan csökkent a közúti balesetek száma. Míg 2002-ben 1429-en haltak meg közúti balesetben, addig 2008-ban hosszú idő óta először számuk 1000 alá esett, 996-an vesztették életüket az utakon.
    o 2001-ben minden második embernek volt mobiltelefon előfizetése, 2008-ban már több az előfizetés, mint a lakosok száma. 2001-ben 100 lakosra 49 mobiltelefon előfizetés jutott, 2008. utolsó negyedévében már 122.
    o Több mint háromszorosára nőtt a számítógéppel rendelkező családok aránya. 2001-ben 100 háztartás közül csak 18-ban volt személyi számítógép, 2007-ben már 53-ban.
    o 5-szörösére nőtt az internet előfizetések száma. 2002-ben 445 ezer internet előfizetés volt az országban, 2008-ban számuk 2 millió 319 ezerre emelkedett.
    o 8-szorosára emelkedett az otthoni internet használók száma. 2001-ben még csak a háztartások 6%-ában volt internet elérés, 2008-ban már 47%-ában.
    o A gyors fejlesztéseknek köszönhetően a háztartások 90%-a már korszerű széles sávon vagy vezeték nélkül csatlakozik az internethez. 2003-ban ez az arány még csak 40% volt.
    Foglalkoztatás
    o 2008-ban a foglalkoztatottak száma lényegében azonos volt a 7 évvel korábbival. 2001-ben a foglalkoztatottak átlagos száma 3 millió 868 ezer fő volt, 2008-ban 3 millió 879 ezer fő.
    o Hét év alatt, ha szerény mértékben is, de nőtt a foglalkoztatási ráta. 2001-ben a 15-64 évesek 56,2%-ának, 2008-ban 56,7%-ának volt munkája.
    o A pályakezdő fiatalok 2005. őszén bevezetett Start kártyájával 2008-ban már 40 ezer fiatalt foglalkoztattak jelentős járulékkedvezménnyel a munkáltatók.
    o 2008. végén már 12 ezer gyes-ről, gyedről, gyetről visszatérő kismamának, tartós munkanélkülinek sikerült állást találni magának a Start-plusz kártya segítségével, amelyik a Start kártyának megfelelő mértékű járulékkedvezményt biztosít a munkáltatóknak.
    o 2008. végén már 5 ezerre nőtt a leghátrányosabb helyzetű munkavállalók elhelyezkedését segítő Start-extra kártyával foglalkoztatottak száma. Az 50 éven felüli vagy alacsony iskolai végzettségű tartós munkanélkülit foglalkoztatók az első évben teljes egészében mentesülnek a munkáltatói járulék megfizetése alól, és a második évben is csak 15%-ot kell fizetniük.
    o Az Út a munkához program keretében kétszeresére emelkedik a közfoglalkoztatásban résztvevők száma.
    Autópálya, kerékpárút
    o Hét év alatt megdupláztuk Magyarország gyorsforgalmi úthálózatát. A 2002. júniusában 534 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi úthálózat 2008. végére 1100 kilométerre nőtt.
    o Ma már autópálya vezet Miskolcra, Nyíregyházára, Debrecenbe, Szegedre, Dunaújvárosba, és a Balaton teljes déli partján át Nagykanizsára. Autópályán már Szlovénia és Horvátország is elérhető.
    o Három új híd épült Dunaújvárosnál, Szekszárdnál és Megyeren.
    o Az autópálya átadásának köszönhetően csak Debrecenben 1300 új munkahely létesült.
    o 2009 végére Magyarország 300 km kerékpárút építése, felújítása valósul meg.
    o Megkezdődött több száz kilométer vasúti pálya felújítása és új, modern vasúti kocsik álltak az utasok szolgálatába.

    Agrár
    o Hét év alatt megduplázódott az agrár és vidékfejlesztési támogatások összege: 2002-ben 213 milliárd, 2008-ban 438 milliárd forint támogatás szolgálta a magyar agrárium fejlődését.
    o 2002-2008. között négyszeresére - a hektáronkénti 8-12 000 Ft-ról 40 000 Ft-ra - nőtt a területalapú mezőgazdasági támogatások összege.
    o Megteremtettük a pálinka nemzeti védelmét, Nemzeti Pálinkaprogram indult.
    o Megállapodást kötünk az áruházláncokkal a magyar termékek védelméről és fogyasztásának növeléséről.
    o Több mint 60 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák mezőgazdasági gépek beszerzéséhez. Ennek segítségével több ezer új traktort, betakarító gépet és más eszközt vásároltak.
    Egészségügy
    o 2006 óta ismét valódi biztosítási alapon működik az egészségügy, a teljeskörű szolgáltatás csak azoknak jár, akik mögött rendszeres járulékfizetés áll. A gyermekek, a nyugdíjasok, a szociális ellátásban részesülők, az egyetemi és főiskolai hallgatók után az állam rendszeres befizetést teljesít.
    o A biztosítási jogviszony 2007-ben megkezdődött ellenőrzésének hatására 240 ezer fővel emelkedett a járulékfizetők száma.
    o Hosszú évek rohamos gyógyszerár növekedését követően 2007-2008-ban sikerült megfékezni az egészségkasszát és a betegek pénztárcáját egyaránt megterhelő emelkedést. A gyártók közötti verseny eredményeképpen 2007-ben közel 1000 gyógyszer ára csökkent 23%-kal, 2008-ban 850 gyógyszer ára pedig átlagosan 13%-kal.
    o A patikaliberalizáció eredményeképpen 2007-2008-ban közel 400, többletszolgáltatást is vállaló gyógyszertár nyílt meg.
    o Ma már több mint 700 kiskereskedelmi elárusítóhelyen lehet - a gyógyszertáron kívül is - megvásárolni több mint 400, vény nélkül is kapható gyógyszert.
    o A hét légimentő-bázis kiépítésével teljessé vált az ország légimentési lefedettsége. 2002 óta 27 mentőállomás épült fel, vagy újult meg országszerte.
    o A PET/CT, a legmodernebb rákdiagnosztikai eljárás keretében folyamatosan nő az állami finanszírozású vizsgálatok száma.
    o Kórházak újultak meg, fejlődik az egynapos sebészet. Az Auguszta program keretében a Debreceni Egyetem részeként a legmodernebb eszközökkel felszerelt egészségcentrum jött létre.
    o A Szűréssel az életért program (SZÉP) keretében több tízezer ember vizsgáltatta meg magát.
    Honvédelem
    o Eltöröltük a sorkatonaságot, megtörtént az átállás a önkéntes hadseregre.
    o 1000 magyar katona vesz részt nemzetközi hadműveletekben elismerést kivívva hazánknak.
    o Készültségbe álltak az új Gripen repülőgépek.
    o A magyar honvédség elismeréseként a NATO Pápát választotta egyik légibázisának.
    Népesség
    o Megállt a születések számának csökkenése, 2008-ban 99 200 gyermek született, 2400-zal több, mint 2002-ben.
    o CSökkent a csecsemőhalandóság. 2002-ben ezer élve születettre 7,2 csecsemőhalál jutott, 2008-ban már csak 5,6.
    o Nőtt a születéskor várható átlagos életkor. 2002-ben a születéskor várható életkor 72,4 év volt, ez 2007-re 73,3 évre emelkedett.
    o Megállt a bölcsődék számának és férőhelyeinek csökkenése, sőt 2006-tól évről évre emelkedik a számuk. A bölcsődék száma a 2002. évi 532-ről 2007-ben 556-ra emelkedett, a férőhelyek száma 24 078-ról 24 934-re emelkedett.
    o A bölcsődei ellátás fejlesztésének fontosságát jelzi, hogy az eltelt hét évben 2,5-szeresére nőtt a bölcsődei normatíva, az állami hozzájárulás összege a bölcsődék fenntartásához. 2002-ben egy bölcsődésre 209 ezer Ft állami támogatás jutott, 2008-ra ez több mint 540 ezer Ft-ra emelkedett.
    Gazdaság
    o A konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának köszönhetően a költségvetés hiánya 10 százalékról 3 százalék közelébe mérséklődött. 2009-ben az Európai Bizottság prognózisa szerint hazánk az országok legalacsonyabb hiányú egyharmadához fog tartozni.
    o A külföldön működő magyar tőkeállomány elérte a 12,5 milliárd eurót. A térségben ez a második legjobb adat a négyszer nagyobb lakosságú Lengyelország mögött.
    o Egy óra alatt lehet céget alapítani, az eljárási illeték összege 100, illetve 50 ezer forintról 15 ezer forintra süllyedt.
    o Magyarország csatlakozott a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékek tervéhez, hazánké Közép- Európa legnagyobb gáztározó kapacitása.
    o 2002-höz képest megduplázódott az export értéke, 2008-ban 18,3 milliárd eurót tett ki Magyarország kivitele.
    o A nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően 2002-höz képest kiugróan gyors ütemben emelkedett az Oroszországba (5,7-szeresére), Ukrajnába (5,3-szeresére), és Kínába (4,8-szeresére)irányuló export.
    o Az EU-ban elsőként Magyarország indította el az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a gazdaság fejlesztését szolgáló pályázatokat, és az első kifizetésekre is hazánkban került sor.
    o Elsőként Magyarország indította el a Jeremi programot, ami visszatérítendő olcsó finanszírozási forráshoz juttatja a kis- és középes vállalkozásokat.
    o A gazdaságfejlesztésben nyertes pályázatok 95%-át kkv-k nyújtották be.
    o A gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság jelentése szerint a 2006-tól meghozott kormányzati intézkedések hatása 2008-ban már évi 200-250 milliárd forinttal növelte a költségvetés adóbevételeit.
    o Csökkent a fiktív minimálbéresek száma. A kétszeres minimálbér utáni járulékfizetés követelményének 2006. évi bevezetése óta 2-300 ezer ember fizetését emelte meg a munkáltató a minimálbér kétszeresére, vagy annak közelébe.
    o A korábbi néhány száz helyett évente tízezer vagyonosodási vizsgálatot végez az APEH.
    o Sikeresek voltak a Csillagszóró-, Kikelet és Kánikula fogyasztóvédelmi akciók, a vásárlókat megkárosítókat 6 milliárd forintra bírságolták, 400 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból.
    Oktatás
    o 2002-höz képest 50 ezer fővel nőtt a felsőoktatás nappali tagozatán tanulók száma. Míg a 2001/2002-es tanévben 193 ezren tanultak nappali tagozaton, addig a 2007/2008-as tanévben már 243 ezren.
    o Nőtt az államilag támogatott felsőfokú képzésben résztvevők aránya. 2002-ben az összes felvételt nyert diák 51%-a vett részt államilag támogatott képzésben, 2008-ban ez az arány 65%-ra nőtt.
    o Elindult a Nemzeti Iskolafelújítási Program, amelynek keretében közel 500 intézmény újul meg.
    o Eddig közel hatezer kollégiumi férőhely újult meg, további 12 ezer pedig előkészület alatt áll.
    o 2010-től minden középiskolában kötelező lesz az angol nyelv oktatása.
    o 2002-2008. között 800 ezren tettek angol nyelvvizsgát.
    o A szakképzés színvonalának fejlesztésére létrejöttek a Térségi Integrált Szakképző Központok. Ma már a szakmunkástanulók 70%-a tanulhat e korszerű képzőközpontokban.
    o Az Útravaló Ösztöndíjprogramban 2005-ös indítása óta 27 ezer hátrányos helyzetű diák vett részt, közel 800 iskola vesz részt a szegregáció felszámolását segítő intergrációs programban. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok többletteljesítményére 3,8 milliárd forintot különítettünk el, 700 millió forinttal segítjük a hátrányos helyzetűek táborozását.
    Külpolitika
    o Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.
    o 2008-ban a schengeni övezethez való csatlakozással Magyaroszág polgárai is határok nélkül utazhatnak Portugáliáig.
    o Magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba.
    o A kapcsolatok elmélyítését szolgálják a magyar-román, magyar-osztrák, magyar-horvát, magyar-szlovén közös kormányülések.
    o Magyarország kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol a világ összes vezető nagyhatalmával
    Kormányzás, önkormányzatok
    o 1998-2002 között 464 törvényt fogadott el az országgyűlés. 2002-2006 között 574-et, 2006-tól 2009 februárjáig 399-et.
    o 2006-2008. között kevesebb, mint felére - 429-ről 184-re - csökkent a központi közigazgatási szervezetek száma.
    o 27%-kal - 8 ezerről 6 ezerre - csökkent 2006 óta a minisztériumokban foglalkoztatottak száma.
    o Kialakult a kistérségi társulások rendszere, a települések címzett és céltámogatások során 2002 és 2009 között 83 milliárd forintos forráshoz jutottak.
    o 2009-től elektronikusan fizethetünk a közigazgatásban.
    Turizmus
    o 2002-ben 11, 2008-ban 18 gyógyszálloda várja a vendégeket, a férőhelyek száma 50%-kal emelkedett.
    o 2007-ben 850 ezren vettek részt szervezett külföldi utazáson, 60%-kal, 330 ezerrel többen, mint 2002-ben.
    o 2002 és 2008 között a falusi szállásadás vendégeinek száma 122 ezerről 195 ezerre, a vendégéjszakák száma 576 ezerről 704 ezerre nőtt.
    o 2002-2008. között 30%-kal, 4,1 millióra nőtt a belföldi vendégek száma a szálláshelyeken.
    o 2004 és 2008 között a wellness szállodák száma 15-ről 84-re nőtt, a férőhelyek száma megötszöröződött.
    Környezetvédelem
    o Létrejött a ,,Zöld ombudsman" intézménye, visszaküldtük a feladónak az illegális szemetet.
    o Elkészült a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia.”
66 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokros Lajos: az MDF programja megvalósítható

Az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak megvalósítása azt az… Tovább olvasom