Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Cozma gyilkosság: Morvai levele a győri ítélőtábla elnökének

Morvai Krisztina Európai Parlamenti képviselő nyílt levélben kérte a Győri Ítélőtábla elnökét, hogy az internet útján tegye megismerhetővé az érdeklődők számára a nagy felháborodást kiváltott másodfokú ítéletet, valamint az annak alapját képező elsőfokú ítéletet a Marian Cozma sérelmére elkövetett emberölés ügyében.
Indokolásul kifejtette, hogy a bírósági ítélet, illetve a büntetés jelentős enyhítésének pontos indokait a magyar embereknek joguk van elolvasni, tanulmányozni és értékelni, hiszen a bírósági döntés végső soron Magyarország, a magyar társadalom nevében születik. Ezzel összefüggésben kifogásolta, hogy a Győri Ítélőtábla tárgyalótermében - teljesen indokolatlanul, sőt erősen kifogásolhatóan - az Európai Unió zászlója áll. A képviselő - hivatkozva arra, hogy Magyarország nemzeti önrendelkezéssel bíró, független állam, önálló és független igazságszolgáltatással - arra kérte a bíróság elnökét, hogy az ezzel ellentétes értelmezésre okot adó jelképet haladéktalanul távolítsa el a tárgyalóteremből, illetve tárgyalótermekből.

A nyílt levél teljes szövege

Tisztelt Dr. Havasiné Dr. Orbán Mária a Győri Ítélőtábla elnöke! A Győri Ítélőtábla a tegnapi napon hozott másodfokú ítéletet a Marian Cozma és két társa sérelmére elkövetett azon kirívó súlyú életelleni bűncselekmény ügyében, amely az egész magyar társadalmat mélyen megrendítette és felháborította. Mint ismeretes az elkövetők egy ereje teljében levő fiatalember életét kioltották, két másik fiatal férfit pedig életveszélyesen megsebesítettek. Az emberek többsége értetlenül fogadta a bíróság tegnapi döntését, amellyel az első fokon kiszabott büntetéseket jelentős mértékben enyhítette, így az elsőrendű vádlott büntetését életfogytig tartó szabadságvesztésről 18 évre csökkentette. A hírkommentárok szerint az adott elkövetők vonatkozásában nem merül fel törvényi akadálya annak, hogy akár a legsúlyosabb megítélésű cselekmény elkövetője is jelentős kedvezménnyel szabaduljon. Bírói szakvizsgával is rendelkező büntetőjogászként tudom, hogy jogi kérdésekben nem helyes kizárólag érzelmi alapon, elhamarkodottan, az ügy ténybeli és jogi kérdéseinek alapos ismerete nélkül nyilatkozni, ezért ezt most nem is teszem. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy mind nekem, az ügy iránt érdeklődő jogásznak és választott politikusnak, mind a magyar társadalom minden érdeklődő tagjának jogában áll az ítéletet a maga egészében megismerni, elolvasni, s abból a maga következtetéseit levonni. Annál is inkább így van ez, mert a bírósági döntés Magyarország nevében született, az eljáró bírók azt nem magánemberekként, hanem a magyar nép felhatalmazása alapján, a magyar állam büntetőhatalmát gyakorolva hozták meg. Éppen ezért arra kérem Elnök Asszonyt, hogy mind az említett másodfokú ítéletet, mind pedig annak "alapítéletét", az ügyben hozott elsőfokú döntést a Győri Ítélőtábla honlapján - a személyes adatok védelmére szolgáló jogszabályok betartása mellett - nyilvánosságra hozni, az érdeklődők számára megismerhetővé tenni szíveskedjék.

A másik kérésem azzal kapcsolatos, hogy az ítélethirdetésről készült televíziós felvételen - megrökönyödésemre - azt láttam, hogy a tárgyalóteremben a magyar zászló mellett az Európai Unió zászlója állt a bírói pulpitus mellett. Magyarország európai uniós csatlakozása óta számtalan tárgyaláson, számtalan tárgyalóteremben jártam szerte az országban, de ilyet szerencsére eddig nem tapasztaltam. Tény, hogy Magyarország jelenleg az Európai Unió egyik tagállama. Ugyanakkor Magyarország független állam, nemzeti önrendelkezéssel, s független igazságszolgáltatással. Az igazságszolgáltatás nemzeti hatáskör, abba az Európai Unió sem tényleges cselekedetekkel, sem szimbolikusan nem szólhat bele. Ennélfogva az EU zászló jelenléte magyar bírósági tárgyalóteremben elfogadhatatlan. A konkrét ügyben az EU zászló tárgyalótermi jelenléte például azt sugallhatja az ítélethirdetést a televízióban nézők számára, hogy a bíróság - az adott esetben a cigány etnikumhoz tartozó brutális bűnözők vonatkozásában - valamiféle külső nyomásnak engedelmeskedve enyhítette jelentős mértékben az eredeti büntetést. Egyebek mellett az ilyen értelmezések elkerülése érdekében is megismétlem kérésemet a határozat(ok) nyilvánosságra hozatalára, s egyúttal arra is kérem Elnök Asszonyt, hogy haladéktalanul intézkedjen az Európai Unió zászlajának a Győri Ítélőtábla tárgyalóterméből történő eltávolítása érdekében. Kérem, hogy intézkedéséről tájékoztatni szíveskedjen. Köszönettel és tisztelettel Budapest, 2012. április 29., Dr. Morvai Krisztina Európai parlamenti képviselő

Olvasóink írták

  • 14. tovari 2012. május 04. 17:14
    „13. load 2012.05.04. 14:29
    viszont az alap kérdésemre mindig nem válaszoltál pubi gyerek
    mi ez a kettős mérce?
    maszatolás az megy, válasz helyett”
  • 13. load 2012. május 04. 14:29
    „11.tovari
    Semmi gond, el van nézve, de azért fogadj meg egy jótanácsot!
    Olyan helyre ne szegődj, ahol akár a minimális emberismeretre is szükség van (pszichológus, pedagógus ...stb), mert a hideg vízre valót sem kesenéd meg vele!”
  • 12. Losba 2012. május 04. 13:37
    „.."s egyúttal arra is kérem Elnök Asszonyt, hogy haladéktalanul intézkedjen az Európai Unió zászlajának a Győri Ítélőtá.."
    ...de én azért felveszem a jól megérdemelt uniós fizumat...szánalmas hisztina..”
  • 11. tovari 2012. május 04. 13:06
    „10. load 2012.05.04. 07:17
    elnézést, látom libsi vagy, az se jobb betegség, részvétem
    amúgy egykutya minden izmus :D”
  • 10. load 2012. május 04. 07:17
    „9. tovari
    Tudod, azért használtam ezeket az "egyszerű, derék, ám....stb." jelzőket, mert valószínű, hogy nyomokban sem ismered a kommunista diktatúrák lényegét.
    Látszik ez abból, hogy aki az EU tagságunk mellett áll ki, az szerinted kommunista (vagy ahogyan érzékletesen kifejezted magad "pucsít" nekik).
    Hogy miért mondtam, hogy "mélységesen buta"?
    Mert nincs logika a kommunistázásodban.
    Amikor a történelem folyamán a politika és a politikusok beleszóltak a bíróságok ítéleteibe az engem a sztálini megtorlásokra, a Rákosi Mátyás koncepciós pereire, vagy a Kádár-féle 56 utáni leszámolásokra emlékeztet.
    Ha valami a legsötétebb kommunista diktatúra volt, akkor ez a fent említett néhány időszak mindenképen, és én nem akarom, hogy ez még egyszer ebben az országban megismétlődjön.
    Akkor sem, ha a Nyilas Barbi, vagy te, ezt kívánatosnak, és helyesnek tartanád.
    Egyébként, próbálj néha elgondolkodni bizonyos szavak értelmén!
    Ebben segíthet neked ez a könyv:
    Spiró György: Tavaszi Tárlat (Magvető kiadó, kiadvány szám:8443)”
  • 9. tovari 2012. május 04. 06:25
    „8. load 2012.05.03. 22:35
    ezzel nincs is semmi gond
    csak tudod az a fránya kettős mérce már megint
    na mindegy továbbra is pucsics csak be a komcsiknak”
  • 8. load 2012. május 03. 22:35
    „7. tovari
    Egyszerű, derék, ám mélységesen buta, jobbikos emberek nincsenek az ismerőseim között.
    Ezért kizárt dolog, hogy ismerhetnéd a múltamat.”
  • 7. tovari 2012. május 03. 21:21
    „4. load 2012.05.02. 22:39
    pubi gyerek,ne tagadd a múltad”
  • 6. Hunicum 2012. május 03. 15:27
    „Sajnos az igazságszolgáltatás (jogszolgáltatás) ilyen mérvű megcsúfolása ellen fellépő Morva kisasszony, a második kérésével teszi nevetségessé az első, jogos kérését is, amiért nem fognak érdemben tenni semmit se.
    Kár volt!”
  • 5. load 2012. május 02. 23:01
    „"...kifogásolta, hogy a Győri Ítélőtábla tárgyalótermében - teljesen indokolatlanul, sőt erősen kifogásolhatóan - az Európai Unió zászlója áll. A képviselő - hivatkozva arra, hogy Magyarország nemzeti önrendelkezéssel bíró, független állam, önálló és független igazságszolgáltatással - arra kérte a bíróság elnökét, hogy az ezzel ellentétes értelmezésre okot adó jelképet haladéktalanul távolítsa el a tárgyalóteremből, illetve tárgyalótermekből."
    Vajon az uniós képviselőségért havonta felvett havi 4299 eurós általános és 4243 eurós utazási költségtérítése (összesen kb 2,6 millió forint) nem zavarja a függetlenségét?
    Nem kellene az uniós zászlóhoz hasonlóan azt is visszautasítania?
    Oktatási rendszerünk abszolút csődje, hogy ez a hölgy civilben egyetemi docens az ELTE Állam és Jogtudományi Karán.”
  • 4. load 2012. május 02. 22:39
    „3. tovari
    Amikor fogalmad sincs arról, hogy valójában miről is van szó, nem kell ám hozzászólnod!
    Inkább figyelj, tanulj, művelődj!
    Itt az első leckéd:
    http://sdt.sulinet.hu/interaktiv/gazdasagi/jogi/page107868.html”
  • 3. tovari 2012. május 02. 19:31
    „milyen érdekes, amikor linkeltem anno, kimoderálták...

    1. load 2012.05.02. 15:57
    érdekes ez csak most zavar, elvtársaidnál nem?”
  • 2. gjozsi88 2012. május 02. 17:43
    „Morvai mikor háborodik fel az ártatlan cigénygyerekek sérelmére is elkövetett támadássorozat miatt......!
    Egyébbként uniós csatlakozásunk azt jelenti, hogy az uniós joghoz harmonizáló törvénykezés és birói függetlenség tartozik......ezt neki, aki jól él a brüsszeli tartózkodásából, tudnia kellene!
    Az UNIÓ-s zászló nem korlátozza a bírói függetlenséget!
    Azt magyar zászló alatt orbánék korlátozták, melyet a Strassburgban ki is fognak mondani!!!!”
  • 1. load 2012. május 02. 15:57
    „Gondolom, Havasiné lesz annyira kemény, hogy határozottan elutasítja a kérést!
    A politikusok tartsák magukat távol az igazságszolgáltatástól!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vádemelés a pilisi kettős gyilkosság ügyében

Több bűncselekménnyel vádolja az ügyészség azt a négy embert, akik még 2010-ben kiraboltak és… Tovább olvasom