Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Budapesten nyitotta meg harmadik boltját az IQ – Invest

Európában harmadik, Kelet-Közép-Európában pedig első boltját nyitotta meg pénteken Budapesten az IQ – Invest Silver – Gold Nemesfémforgalmazó Zrt.

A megnyitón George Neuf, a társaság svájci anyavállalatának az Invest SWISS AG-nek az elnöke rámutatott: a valuták elértéktelenedése már számtalanszor sújtotta az emberiséget, azonban az arany és az ezüst mindig értékálló volt.

Kiemelte: a gazdasági válságot bármikor követheti egy inflációs válság, amely során az emberek minden megtakarításukat elveszíthetik, ha vagyonunkat bankbetétekben, kötvényekben vagy biztosításokban tartják. Hangsúlyozta: az arany ára fordítottan arányos a valuták értékével, így minél magasabb az arany árfolyama, annál kevesebbet érnek a nemzeti valuták.

George Neuf elmondta: a közép-európai központi iroda megnyitásával a társaság célja, hogy bemutassa a régióban élők számára azt a stabil, értékmegőrzési formát, amely az évezred első számú befektetési lehetősége lehet.

Az IQ-Invest 2003-ban jött létre, jelenleg 16 országban van boltja, illetve képviselete. A társaság kizárólagos forgalmazója a dubai arany dínár és az ezüst dirham mellett több mint 50 féle formában megjelenített tiszta aranynak és ezüstnek. A vállalat budapesti régiós központjában 1.200-1.300 tanácsadót alkalmazna az elkövetkező években, míg 2015-ig összesen 50 boltot nyitna világszerte.

Az arany ára az elmúlt pár nap alatt közel 1.020 dolláros unciánkénti árfolyamra szökött, ami történelmi csúcsnak számít.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország újabb 1 milliárd euró értékben tervez eurókötvényt kibocsátani

Magyarország újabb 1 milliárd euró értékben tervez eurókötvényt kibocsátani 2010 első félévében,… Tovább olvasom