Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Budapest Pride: a rendőrség a megfelelő erőkkel biztosítja a rendezvényt

A rendőrség 2012-ben lényeges rendbontás nélkül biztosította a felvonulást.
A rendőrség a Budapest Pride rendezvényt a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja - közölte az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője pénteken.

Kovács Viktória elmondta: a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Budapest Pride felvonulás, illetve az eddig bejelentett és tudomásul vett további hat rendezvény valamennyi résztvevője gyülekezési jogának gyakorlását biztosítsa úgy, hogy térben egymástól elkülöníti őket.

A szóvivő emlékeztetett: a rendőrség 2012-ben is lényeges rendbontás nélkül biztosította a felvonulást, amelynek rendőrségi kezelése az alapvető jogok biztosának is megelégedésére szolgált.

Az Amnesty International pénteken tudatta az MTI-vel, hogy a szervezet munkatársai az eseményen figyelemmel kísérik a rendőrség munkáját, így vizsgálják azt is, hogy a jogszabályoknak megfelelően járnak-e el és valóban megfelelő védelmet nyújtanak-e a felvonulás résztvevőinek.

Közleményükben azt írták: bíznak benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a hatóság idén is példásan látja el feladatát.

Múlt évben a felvonulással kapcsolatban keletkezett költség 62 millió 264 ezer forint volt - derült ki Pintér Sándor belügyminiszter egyik írásbeli válaszából, amelyet a napokban adott Leinhardt Balázs független országgyűlési képviselőnek.

A 18. meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer Budapest Pride fesztivál a budapesti Toldi moziban kezdődött vasárnap este, a hagyományos felvonulást szombaton tartják.

Olvasóink írták

  • 2. akela4 2013. július 07. 20:35
    „Egy sportrendezvény biztosítási költségét minden szó nélkül kiszámlázzák, akkor ezt sem állami közpénzből kéne fedezni, hanem
    kiszámlázni nekik rendesen!”
  • 1. Madarász 2013. július 05. 12:42
    „Remélem a rendőrségi biztosítás számláját be is nyújtják nekik. Nekem semmi bajom a normális melegekkel, de azoknak a dolgoknak az utcára vitele, melynek a hálószobában van a helyen, nem helyénvaló.
    <moderálva>, éljenek úgy, mint a többi ember és ami oda való, hagyják a négy fal között.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így látják a parlamenti pártok a Tavares-jelentést elutasító határozatot

A DK szerint a határozat a saját magát mélységesen imádó és saját magát megsértettnek érző Orbán… Tovább olvasom