Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Budaházyt 30 nap közérdekű munkára ítélte a bíróság

A Legfelsőbb Bíróság 30 nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd 2002-es választások utáni lezárása miatt indult büntetőper felülvizsgálati eljárásában.


Budaházy György koncepciós eljárásnak minősítette az Erzsébet híd 2002-es választások utáni lezárása miatt ellene folyó büntetőpert a Legfelsőbb Bíróságon (LB) csütörtökön.

A más, súlyos bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban lévő, rendkívüli biztonsági intézkedések mellett a Legfelsőbb Bíróságra szállított Budaházy György az utolsó szó jogán azzal érvelt, hogy a híd lezárásra a 2002-es választásokon leadott szavazatok újraszámlálásáért, a szavazócédulák elégetése, illetve a választási csalás ellen kívántak fellépni, nem pedig közérdekű üzem - a BKV avagy a főváros forgalmának - megzavarása volt a céljuk.

Egyébként pedig minden demonstráció megzavarja a közlekedést - jegyezte meg a fővárosi utcai megmozdulások ismert alakja.

A 7,5 éve tartó büntetőeljárás elhúzódása kapcsán nehéz a politikai indítékot, a koncepciós jelleget kizárni. Ugyanis a fennálló hatalom üldözi a vele szembeni véleménynyilvánítást, "melynek végkifejlete itt csörög a karomon" - jegyezte meg Budaházy bilincsére célozva.

A közeledő választásokra utalva hozzátette, hogy reményei szerint "tavasz után" már nem lesznek az övéhez hasonló koncepciós eljárások. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdai lemondása kapcsán pedig a Legfelsőbb Bíróság büntetőtanácsa előtt Budaházy megjegyezte: "jobban örültem volna, ha letartóztatják".

Mikor a megbilincselt Budaházy Györgyöt a büntetés-végrehajtás négy, maszkos embere bekísérte a Legfelsőbb Bíróság tárgyalótermébe, Budaházy a hallgatóság sorai között ülő szimpatizánsai felé fordulva fennhangon azt mondta "szabadság!". Válaszul hívei azt kiáltották: "neked is!", majd felállva hosszan tapsoltak; köztük volt az első sor közepén Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője.

Morvai Krisztina beszélőt kért Budaházy Györggyel, amit a határozathirdetés előtti szünet után engedélyezett a Legfelsőbb Bíróság.

Olvasóink írták

  • 20. xo17zy 2009. december 04. 18:42
    „4. "komolyan ,miért kellett ezt 7.5 évig húzni???"

    Hát így a választások előtti utolsó hónapokban elő kell venni a bukott parlamenti pártoknak (mszp-zdsz-fidesz) a rettegett ellenség "piszkos ügyeit".

    El tudom képzelni, hogy az mszp-szdsz-fidesz-koalíció tervezett merényleteket fog végrehajtani egyes kissebbségek ellen, hogy aztán a Gárdával riogassanak.
    A lehető legmocskosabb módon fog a "rend"őrség fellépni mindenki ellen, minden rendezvényen, amit nem fidesz vagy mszp-csatlósok szerveznek.
    "Minden idők legmocskosabb kampánya lesz a 2010-es" mondta a fityesz. Hát igen, az lesz, de ehhez ők fognak a legnagyobb mértékben hozzájárulni!”
  • 19. uribe 2009. december 04. 14:36
    „Éppen most hallottam, miután Budaházynak rengeteg a szabadideje /még a családjával sem engedik találkozni
    ellentétben pl. Hunvald elvtárssal aki az előzetesből exkluzív interjú keretében bizonygathatja ártatlanságát/
    a majdani szabadulása utáni társadalmilag is hasznos elfoglaltságának megalapozása érdekében kerámiafestő
    tanfolyamot végez...”
  • 18. Kamikatze 2009. december 04. 09:18
    „Finoman szólva Budaházy egy seggfej, aki eltévesztette a korát. Az ilyeneknek, akik forradalmat akarnak és a sajtkukac a seggében mozog 200-300 évvel ezelőtt kellett volna élnie. Az ilyeneknek nincs helye sehol, <moderálva>. Ugyanolyan mint bármely politikus: közösségromboló.”
  • 17. AHA 2009. december 04. 07:33
    „LiamDevlin 2009.12.04. 00:42
    Csak,hogy az agyadba vésd!
    Magyarország leendő miniszterelnöke!
    :-))))”
  • 16. LiamDevlin 2009. december 04. 00:44
    „mármint azonkívül, hogy egy magamutogató pojáca..
    ha valaki tudja, légyszi írja le..”
  • 15. LiamDevlin 2009. december 04. 00:42
    „ki az a Budaházy György..? tudja valaki...?”
  • 14. Mátyásfeketeserege 2009. december 03. 22:21
    „ez vicc :S”
  • 13. RickCartman 2009. december 03. 22:20
    „remélhetőleg a többi bűncselekményért szépen megkapja a letöltendő szabadságvesztést ez lófarkas ingyenélő, és prédikálhat a sitten a cellatársainak, ott nem zavar senkit.Ez a kis közmunka sem rossz,lehet faleveleket sepregetni,lesz témája a fotósoknak, így söpör egy "szabadságharcos",vagy minek titulálja magát szegénykém...”
  • 12. AHA 2009. december 03. 17:33
    „Lesz még gyurcsány ferenc ,gyurcsány fegyenc! :-)))”
  • 11. AHA 2009. december 03. 17:31
    „Had menjen akinek menni kell.
    Tudod: "el lehet menni..."”
  • 10. uribe 2009. december 03. 17:31
    „Miniszterelnök biztos nem lesz de hasznos feladat biztos jut neki is.”
  • 9. kefefejű 2009. december 03. 17:25
    „Ez a nyikhaj, mint miniszterelnök? Na, akkor lesz ám igazi népvándorlás...”
  • 8. AHA 2009. december 03. 17:02
    „Lesz még Budaházy Magyarország miniszterelnöke!
    Szebb Jövőt!”
  • 7. Deir_Yassin 2009. december 03. 16:42
    „Ne aggódj Gyuri jövőre szabadulás után ledolgozhatod ezt a 30 napot mint a Kultuszminisztrérium tanácsadója. Elvégre az is közmunka nem? :D

    Szabadságot Budaházynak!”
  • 6. Boróka53 2009. december 03. 16:25
    „...és az Őt elítélő "független" bíróságnak mennyi közmunka jár(na) azért, hogy több, mint 7 év alatt hozták meg ezt "szánalmas, nevetséges, semmitmondó, polgárpukkasztó "...stb) ítéletet???”
  • 5. jánosi 2009. december 03. 15:42
    „1.
    A hid takarítás jó ötlet, de tavasszal már társai is lehetnek !
    Hogy kik ? az őt létrehozó, fizetett rettegők ! ( ha nincs mitől rettegni, csinálunk ! párt(ok) )”
  • 4. mindigatutit 2009. december 03. 15:28
    „komolyan ,miért kellett ezt 7.5 évig húzni???hihetetlen”
  • 3. Kamikatze 2009. december 03. 15:25
    „Függetlenül az egésztől megérdemelte. Igaz az mszp elcseszte a dolgait, de a másik oldal tanuljon meg veszteni emelt fővel. Most is ez lesz, csak épp fordított felállásban.”
  • 2. Accra 2009. december 03. 15:20
    „7,5 év alatt sikerült meghozni ezt a bonyolult ítélete: vicc.”
  • 1. gjozsi88 2009. december 03. 15:20
    „Szeretném, ha tavasszal letakaríttatnák vele az Erzsébet hidat és számítunk a támogatói segítségére is!!!
    Ez költségtakarékos és hasznos lenne a nemzet számára!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konferenciával ünnepelt a 20 éves falugondnoki hálózat

A Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség nagyszabású konferenciával ünnepelte a hálózat… Tovább olvasom