Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Böjte Csaba és Mága Zoltán kapta a Mindszenty-emlékérmet

Böjte Csaba ferences szerzetes és Mága Zoltán hegedűművész kapta idén a Mindszenty-emlékérmet, amelyet a bíboros szülőházánál rendezett ünnepségen adtak át.
Böjte Csaba ferences szerzetes és Mága Zoltán hegedűművész kapta idén a Mindszenty-emlékérmet, amelyet a bíboros szülőházánál rendezett ünnepségen adott át szombaton Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke.

Böjte Csaba, mivel nem tudott megjelenni az ünnepségen, levélben köszöntette a megjelenteket; Mága Zoltán viszont nem csupán átvette az elismerést, hanem a község római katolikus templomában jótékonysági koncertet is adott, amelynek bevételét az emlékház felújítására költhetik. A kitüntetettet és az ünneplőket, köztük a Kárpát-medencei Népfőiskolai Vándortábor résztevőit Fukszberger Imre Csehimindszent polgármestere köszöntötte, majd felolvasták Böjte Csaba levelét.

A ferences szerzetes megköszönte az emlékérmet, és azt hangsúlyozta, hogy Mindszenty József, a XX. század mártír sorsú főpapja számára is példakép, akinek az elesettek, a szenvedők, az üldözöttek védelmében kifejtett tevékenysége útmutatást jelent. Böjte Csaba írt arról is, imádkozik Mindszenty József mielőbbi boldoggá avatásáért, szavai szerint ugyanis nagy szükség van a Kárpát-medencében a történelmi hazában élt és üldöztetést szenvedett vértanúk, hitvallók boldoggá avatására, akik a mai eltorzult, kiüresedett világban eszményként állhatnak előttünk.

Mága Zoltán érdemeit Esztergályos Jenő, a celldömölki Apáczai Kiadó igazgatója méltatta. Laudációjában a hegedűművész zenei pályafutásának állomásaira és jótékony cselekedeteire egyaránt kitért. Kiemelte, hogy a művész aki világsztároknak és uralkodóknak is megmutathatta tehetségét, mindig azért emeli fel hangszerét, hogy Magyarország számára is elismerést szerezzen. Mága Zoltán jótékonysági koncertekkel támogatta az árvízkárosultakat, és rendszeresen segíti a nehéz sorban élő roma gyerekeket, aki számára az ő élete és pályafutása pozitív példa lehet.

A művész nagy sikerrel folytatta Száz templom - száz koncert című jótékonysági sorozatát, amely nem csupán a rászorulókon próbált segíteni, de a különböző vallású és nézetű embereket is igyekezett közelebb hozni egymáshoz. Az ünnepség után a résztvevők megkoszorúzták Mindszenty Józsefnek a templom előtt álló szobrát, ahol V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. Mindszenty Józsefet és a két kitüntetettet az köti össze egymással, hogy mindhárman nehéz sorból küzdötték fel magukat, életükkel, kiemelkedő teljesítményükkel pedig valamennyien azt bizonyítják, van értelme küzdeni, továbbá hittel és akarattal az élet minden területén lehet boldogulni, maradandót alkotni - fogalmazott az államtitkár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költségvetés: ˝Brutális megszorítások lesznek˝

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az embereknek a rendszerváltás óta eltelt időszak… Tovább olvasom