Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 20°C Még több cikk.

Beszámíthatónak nyilvánították Bándy Kata gyilkosát

Az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők azt állapították meg, hogy teljes mértékben beszámítható a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László
Az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők azt állapították meg, hogy teljes mértékben beszámítható a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László - közölte a gyanúsított kirendelt ügyvédje kedden az MTI-vel, hozzátéve: védence nagyon súlyos büntetésre számíthat.

Sólymos Sára kifejtette: az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy P. László "semmiféle beszámítási képességkorlátozásban nem szenved, semmilyen módon nem korlátozott a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, teljes mértékben beszámítható". A szakértők a bódult állapotot sem állapították meg, még kábítószer-, vagy italfogyasztás sem befolyásolta beszámítási képességét.

Az ügyvéd szerint mindez büntetőjogilag azt jelenti, hogy teljes felelősséggel tartozik a tettéért. A bűncselekmény, melynek elkövetésével gyanúsítják, minősített emberölés, halmazatban a kifosztással. Így P. László nagyon súlyos büntetésre számíthat - mondta Sólymos Sára.

A gyanúsított jogi képviselője megjegyezte: védence változatlanul fenntartotta az általa korábban elmondottakat, az orvos szakértői véleményt tudomásul vette.

Bándy Kata, 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el haza egy pécsi sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el.

Július 14-ére azonosították a gyanúsítottat, P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én fogták el. Július 17-én P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Másnap a Pécsi Városi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a férfi egyedül követte el tettét.

A gyanúsított a rendőrségi vallomása szerint szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott - mondta akkor Dakos József.

A rendőrök P. László teljes kapcsolati rendszerét feltérképezték, és nyolc poligráfos vizsgálatot végeztek.



Olvasóink írták

  • 11. prakker 2012. augusztus 30. 09:06
    „Ez a C típusú lény azért tudta elkövetni a cselekményét, mert tudta, hogy megússza pár évvel, és kosztja szállása biztosítva. Normális ember nem esik neki minden nőnek mert éppen ingere van. A gyilkosságon kívül meg kellene vádolni, és elítélni nemi erőszak kísérletével, és kábítószerrel való visszaéléssel is. (Mert szerintem a szert nem csak fogyasztotta.)”
  • 10. gonzo 2012. augusztus 29. 19:27
    „Ha lehet hinni bárkinek is ebben az országban(itt a sajtóra gondolok),mikor elfogták ezt a lényt azt hangoztatta,hogy egyedül viszi el a balhét.Mivel c-tipusú lényről beszélünk tudhatjuk,hogy ha mozog a szája és hangot is hallunk akkor hazudik.Következtetés:nem egyedül volt.Nagy a sundámbundám e körül az ügy körül....”
  • 9. ekkenekepen 2012. augusztus 29. 17:09
    „<moderálva>”
  • 8. zsi-ci 2012. augusztus 29. 10:40
    „Nem beszámítani kell,hanem kiiktatni!”
  • 7. AntiFricc 2012. augusztus 29. 10:12
    „Kötelet neki!!!”
  • 6. klotzild 2012. augusztus 29. 09:23
    „Amikor volt a gyilkosság, azt nyilatkozta a rendőrség, hogy mindent átvizsgáltak tüzetesen a lakása 2 km-es körzetében.Erre pár nap múlva a lakásától 800 m-re találták meg gyerekek bújócskázás közben. MOst akkor vagy hazudtak, hogy keresték, vagy ilyen gyatra munkát végeztek akkor?”
  • 5. Csajsziland 2012. augusztus 29. 08:18
    „Túró nem lesz ebből, nemhogy súlyos ítélet. Az, hogy mi van a sajtóban, csak egy dolog. Szerintem tök más van a háttérben, ami titkosítva lett. És a hatóság félrevezetését a sok hazudozással is remélem figyelembe veszik. Ha nem hadovál a kábítószerről meg a piáról, min. 2 vizsgálat megspórolható lett volna. A börtönben meg termelje meg a saját eltartásának költségeit, plusz az eljárás költségeit , oszt ha ezt ledolgozta, kész is az életfogyt.”
  • 4. kmh245 2012. augusztus 29. 07:59
    „"P. László nagyon súlyos büntetésre számíthat - mondta Sólymos Sára" Ja láttuk már a Kozma ügy esetében is milyen súlyos büntetéseket kapnak a "Norvégok"

    Vissza a halálbüntetést....! Aztán akkor nem kell évekig az adófizetők pénzéből eltartani....”
  • 3. bojtár 2012. augusztus 29. 06:19
    „azt ,hogy ezt megállapítsák több millába került az adófizetőknek???? nincs még egy ilyen ország mint a miénk ahol a koholt mondvacsinált törvények által kiírtják kifosztják a lakosságot ezt bátran állíthatom nektek több kontinenset megjárva az ami Magyarországon folyik az undorító szó enyhe kifejezés.”
  • 2. széchenyi12 2012. augusztus 29. 06:00
    „Nem lesz itt semmilyen komoly büntetés....már megszokhattuk. Ha "Norvég" az elkövető, akkor megússza majd 8 évvel.....”
  • 1. Pikulics 2012. augusztus 29. 05:06
    „"Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a férfi egyedül követte el tettét. "

    Elötte meg kijelentették, hogy csak több tettes követhette el.

    A rendöröknek most már akkor sem hiszek, ha csak kérdeznek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rálőttek egy férfira a nyílt utcán Budapesten

A támadók elmenekültek a helyszínről. A rendőrök 42 perc alatt elfogták a feltételezett elkövetőket.… Tovább olvasom