Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Beiktatták hivatalába Bolívia első indián származású elnökét

Vasárnap hivatalosan beiktatták hivatalába Bolívia első indián származású elnökét. Evo Morales hatalomra jutása baloldali fordulatot jelez Latin-Amerika egyik legszegényebb országában.
A szocialista politikus a bolíviai törvényhozás képviselői előtt könnyek közt tette le hivatali esküjét, miközben a baloldali köszöntést idéző módon felemelte ökölbe szorított kezét. Morales az ünnepségre meghívott tucatnyi külföldi államfő és ötven országból érkezett félezer vendég előtt mondott beszédében hangoztatta, hogy megválasztásával "kezd véget érni" a 8,5 milliós ország lakosságának 60 százalékát adó indiánok több száz éves elnyomatása és hátrányos megkülönböztetése. Megjegyezte azt is, hogy szeretné ugyan megváltoztatni a történelem menetét, de bosszúállás nélkül.

Az egykori lámapásztor híveinek korábban azt ígérte, hogy kisegíti országát a szegénység mocsarából, amelyben honfitársai a spanyol hódítók XVI. századbeli megjelenése óta tapostak. Felülvizsgálná a multinacionális gázkitermelő vállalatokkal kötött szerződéseket, módosítaná az alkotmányt, és engedélyezné a kokacserje hagyományos célból történő termesztését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötnapos gyász Koszovóban Ibrahim Rugova halála miatt

Ötnapos gyászt hirdettek Koszovóban Ibrahim Rugova halála miatt; a vitatott jogállású tartomány… Tovább olvasom