Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Az idei mérleg: 2354 adócsalás, 78 milliárd forint áfacsalás

November végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterülete 2354 adócsalás és 530 csalás miatt indított büntetőeljárást, ezek elkövetési értéke 78,31 milliárd forint.
November végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterülete 2354 adócsalás és 530 csalás miatt indított büntetőeljárást, ezek elkövetési értéke 78,31 milliárd forint, illetve 16,68 milliárd forint volt, az eljárások között meghatározó az általános forgalmi adót (áfa) érintő ügyek száma - írta a Magyar Nemzet kedden.

A lapnak Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője elmondta: 72 olyan ügyben folyik nyomozás, amelyben speciálisan gabonatermékek kereskedelmével összefüggésben követtek el bűncselekményt.

A mezőgazdaságban és az élelmiszer-kereskedelemben működő érdekvédelmi szervezeteknél a lapnak elmondták, hogy az ágazatban az utóbbi években felerősödött a az illegális kereskedelem, amelynek aránya elérheti a 25-35 százalékot. Az agrárágazatban becslések szerint 75-100 milliárd forint áfát csalhatnak el, ami nemcsak a költségvetésből hiányzik, de a piac versenyt is súlyosan torzítja - írta a lap.

Olvasóink írták

  • 5. Hunicum 2011. december 14. 09:32
    „Azért azzal legyünk tisztában, hogy az adócsalás tétele nem pár forint. A bűncselekményhez több százezer forintos tételnek kell összejönnie. Akik ezt elkövetik, nem kis emberek.”
  • 4. mitzekatze 2011. december 13. 21:09
    „toto, bildi: álom édes álom. Ha ez mind bent lenne a kasszában, a kormány akkor is ellopná. A nyugdíjunkat is ellopta és lopja mind a mai napig. Amit mellesleg a puszipajtik között osztottak szét. Szíjgyártó vagy Szélgyártó Petike sem fizet gondolom adót, pedig úgy gyűjti az ingatlanokat, mint más a bélyeget. Az adóbevallására azért kíváncsi lennék. Nem lepne meg, ha 100 bruttó után "adózna". Szóval ne legyetek már ennyire naivak. Ez vitte a pálmát: TV-ben hallottam. :))))) És melyik szappanoperában mondták? :))))))))”
  • 3. toto72 2011. december 13. 20:02
    „Valahol olvastam (remélem, jól emlékszem), hogy kb 2000 milliárd forint adó nincs befizetve. Ha ez az államkasszában lenne, nem kellene folyamatosan megszorítani...”
  • 2. b.ildi57 2011. december 13. 17:26
    „Ha nem csalnának ennyien, akkor a bérből és fizetésből élőknek nem kellene ennyi adót befizetni, egyik Tv műsorban
    hallottam hogy akik nem adóznak rendesen azok a rendesen adózók zsebéből veszi ki a pénzt.”
  • 1. Loich 2011. december 13. 13:31
    „És a politikusi körökben zajló PPP és egyéb rablások benn sincsenek az adatokban ...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexuális zaklatás: nem lépett közbe a magyar cég, 1 milliós bírságot kapott

Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy cégre, mert annak egyik… Tovább olvasom