Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

A magyar kormány álláspontja Líbiáról

Magyarország a NATO-ban és az EU-ban is aktívan részt vesz a tagállamok közötti konzultációkban és a beavatkozással kapcsolatos tervezési folyamat megvitatásában.
A magyar kormány teljes mértékben támogatja az ENSZ Biztonsági Tanács 1973-as számú, rendkívül erőteljes határozatát és az annak alapján foganatosított intézkedéseket. A BT-határozat szövege többet jelent a légtérzárlat kikényszerítésénél: a polgári személyek és polgári személyek lakta területek védelmét minden lehetséges eszközzel biztosítani kell.

Ez azonban nem jelentheti külföldi megszálló erők megjelenését. Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból és a nemzetközi bíróság/líbiai nép előtt felelnie kell tetteiért.

A líbiai kormányerők a bejelentett tűzszünet ellenére is folytatták előrenyomulásukat és a polgári célpontok elleni támadásokat. Ennek fényében üdvözöljük, hogy szövetségeseink megkezdték a BT-határozat kikényszerítését. A polgári lakosság megvédése érdekében a nemzetközi közönség számára nem maradt más alternatíva, mint az erő határozott alkalmazása. A március 19-én este elindított határozott katonai fellépés világos üzenet Kadhafi számára. Azonnal és feltétel nélkül be kell fejeznie a katonai fellépést.

A katonai erő alkalmazása a demokratikus berendezkedésért küzdő polgári lakosság megvédését szolgálja a Kadhafi-rezsim kiszámíthatatlan reakciójától; reményeink szerint az időben történő katonai beavatkozás megelőzi a Balkánon, közvetlen szomszédságunkban a kilencvenes években tapasztalt tragédiák bekövetkezését. Magyarország a NATO-ban és az EU-ban is aktívan részt vesz a tagállamok közötti konzultációkban és a beavatkozással kapcsolatos tervezési folyamat megvitatásában. Vizsgáljuk és aktív kapcsolatban vagyunk az érintett szervezetekkel - ENSZ, NATO, EU -, hogy Magyarország szükség esetén milyen humanitárius segítséget nyújthat Líbia lakosságának, amelyben számítunk az arab országok tevékeny részvételére.

Olvasóink írták

  • 7. janika 2011. március 21. 18:19
    „Melyik háborúba belépés ellen tiltakozott valamelyik magyar kormány? Hisz nem Ők mentek, hanem a magyar fiatalokat küldték! Felelőtlenül, mint mindig.”
  • 6. Lone_wolf.. 2011. március 21. 10:27
    „4.Például nálad ki sem fejlődött ez a nemes szerv.XD”
  • 5. fióka 2011. március 21. 07:59
    „A magyar kormánynak tidjuk milyen az állápontja a néppel ebből kifolyólag a külföldi országokat is annyira érdekli Magyarország (ezek) véleményét mint ha Kínában eldőlne egy bicikli.”
  • 4. janika 2011. március 21. 06:12
    „Előbb utóbb ide is küldenek magyar (hentes) kedvű katonákat. Hisz nem mindenki nőtte ki még agyilag a gyermekkort.”
  • 3. rommel 2011. március 20. 21:23
    „MAJD KISÜL BELŐLE VALAMI .”
  • 2. fortuna54 2011. március 20. 19:05
    „Aztán kit érdekel a magyar kormány véleménye?”
  • 1. háté 2011. március 20. 17:23
    „A magyar kormány álláspontja Líbiáról--ezt mindig ki kell emelni, mert a Magyarország nem egyenlő a narancsos kormánnyal!
    A magyar kormány teljes mértékben támogatja, --az agresszív cionista hatalmi törekvéseket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán temetik Ranschburg Jenőt

Március 23-án, szerdán temetik Ranschburg Jenő pszichológust, a pszichológia tudományok doktorát.… Tovább olvasom