Kisalföld logö

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 4°C | 15°C Még több cikk.

A középbirtokok megerősítését célozza a földforgalmi törvény

A középbirtokok megerősítését célozza a földforgalmi törvény, amellyel kapcsolatban két - tavaly indult - kötelezettségszegési eljárást folytat az Európai Bizottság - erről Simon Attila István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közigazgatási államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán kedden.
Emlékeztetett arra, hogy az EU legfőbb kifogása a törvénnyel kapcsolatban, hogy jogi személyek, azaz gazdasági társaságok nem szerezhetnek termőföldtulajdont.

Kifejtette, hogy a szabályozás a középbirtokok megerősítését célozza, annak érdekében, hogy megváltozzon a jelenlegi "duális" magyarországi birtokszerkezet, amelyet néhány óriási birtok és sok apró, "az életképtelenség határán mozgó" kisbirtok jellemez. Hozzátette, ezt a célt kizárólag piaci eszközökkel nem lehet elérni, ezért van szükség a beavatkozásra.

Megemlítette azt is, hogy az EU Bizottság további négy olyan közép-európai országot is vizsgál, amelyek mintaként vették át a magyar jogszabály bizonyos szakaszait.

A másik eljárásban a haszonélvezeti jogok törlését kifogásolja az EU. Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a nem közeli hozzátartozók között termőföldre alapított korábbi haszonélvezeti jogok megszüntetése "a zsebszerződés gyanús" megoldások kizárását célozta. A 2014. május 1-jén hatályba lépett szabályozással sikerült egy "jogi kiskaput" bezárni.

Úgy vélte, hogy a Bizottság által indított hosszadalmas eljárás végül az Európai Bíróság elé kerülhet majd, amely a jelenlegi várakozások szerint 2016 őszén hozhat döntést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújítaná a gyógyszerészképzést a Magyar Gyógyszerészi Kamara

Nagyobb teret adna a gyakorlati oktatásnak a patikusképzésben a Magyar Gyógyszerészi Kamara, emellett szükségesnek tartja a jogi és számviteli alapismeretek tanításának erősítését. Tovább olvasom