Zabhegyező Olvas

2014.04.02. 10:08

Richard Phillips – Stephan Talty: A kapitány kötelessége

A Phillips kapitány című film a 2013-as év egyik legjobbika volt számomra, akkor is, ha a végére tengeribeteg lettem.

Szerzők: Richard Phillips – Stephan Talty
Cím: A kapitány kötelessége
Kiadó: Gabo
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 349

Igazán meg kéne már fogadnom, hogy nem nézek meg olyan filmeket, amelyek történetét könyvben is olvashatnám, vagy legalább szigorúan betarthatnám az előbb a könyv, utána a film sorrendet, mert megöli az olvasás élményét, ha már előre ismerem a sztori végét. Nyavalygás ide, s tova, végül is büszkén mondhatom, hogy a Phillips kapitány című film a 2013-as év egyik legjobbika volt számomra, akkor is, ha a végére tengeribeteg lettem. Tom Hanks főszereplésével egy olyan remek filmet láthattunk, amit összesen hat kategóriában jelöltek az Oscar-díjra, ám egyiket sem nyerte el. Kár.

A történet valós alapokon nyugszik. Richard Phillipset, a Maersk Alabama kapitányát 2009-ben szomáliai kalózok ejtették túszul, majd a sikeres kimenetelű támadást Stephan Talty segítségével papírra vetették, Paul Greengrass rendezésében pedig a filmvászonra is felkerült. Az amerikai hajó Phillips kapitány vezérlésével kezdte meg Afrikába tartó útját, ám a kapitány kezdetektől fogva nyugtalan, így rögtön a hajózás elején próbariasztást tart. A legénység nem veszi túl komolyan feladatát, lézengve végzik dolgukat a fedélzeten, mit sem sejtve, hogy a próba nemsokára valósággá válik. A radaron feltűnik két feléjük tartó motorcsónak, s a legénység azonnal megelevenedik, mindegyik szaporán végzi feladatát. Első alkalommal sikeresen elhárítják a támadást, megvédik a hajót, de a kalózok 24 órán belül újra visszatérnek, s ekkor már a fedélzetre is feljutnak. Innen kezdve csakis az ész és a gondolkodás maradt védekezésül a kapitány és legénysége számára, egyebet aligha használhattak a felfegyverzett kalózok ellen. A rakomány nem érdekli a támadókat, csakis pénzt akarnak, de abból legalább milliós összeget. A kapitányt sem a pénz, sem a rakomány elvesztése nem érdekli, csakis legénységét akarja menteni, ha kell, élete árán is. Az elszánt szomáliaiak azonban elrabolják, s öt napon át tartják fogva a mentőcsónakban. Richard Phillips nem tehetett mást, mint összeszedte minden erejét életben maradása érdekében. Végül az amerikai haditengerészet SEAL-egységei mentették meg.

Sajnálom, hogy vita tárgyává vált, hogy valójában hősködésről vagy emberségről szól-e a történet, én egyértelműen az utóbbira szavazok. Mivel a filmből már ismertem az eseményeket, a könyv olvasásakor figyelmem a részletekre is kiterjedhetett. A regény elején alaposan megismerjük a kapitány személyiségét az elmesélt rengeteg élethelyzetből, sőt közeli hozzátartozóit is. Megtudjuk, hogy csibészből lett felelősségteljes kapitány, következetes ember, aki aztán egy 150 méteres rakománnyal teli hajót és annak legénységét menti meg. Helyénvalónak tartom az izgalmas történetmesélésben a kapitány gondolatait, érzéseit megfogalmazó részleteket. Túl nyers lenne ledarálni a mentőcsónakban zajló eseményeket, így remekül fokozza az író az olvasó izgalmát azzal, hogy közben elmeséli, mi történik Philips kapitány családjának háza táján a támadás idején, és mennyi szennyet hord össze a szenzációhajhász média az alaptalan találgatások révén.

Annak ellenére, hogy egy valós történetet bemutató dokumentumregény hozzáadott fikció nélkül, elég izgalomra ad okot. Hiányos ugyan a kereskedelmi hajózásról szóló rész, több információt vártam volna a szomáliaiakról is, ehelyett inkább a kapitányra került a hangsúly és annak hősiességére. Mégis azt gondolom, nem estek át a ló túloldalára, nem egy zászlót lobogtató hőstörténet ez, sokkal inkább emberségre tanító. Kitartásra és rátermettségre tanít, emellett tükröt tart elénk, és megmutatja, milyen valós problémák vannak világszerte.

Ritkán mondok ilyent, de ha választani kell a film és könyv között, hogy melyik formában ismerjük meg a történetet, én a filmet ajánlom. Lényegre törőbb, hatásosabb, ütősebb. Maradandóbb élményt okoz,mint a regény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!