Drónok a földek felett

2022.06.11. 13:58

Mezőgazdasági drón versenyt rendeztek Mosonmagyaróváron - fotók

A Széchenyi István Egyetem, az Edutus Egyetem, szakmai partnerek segítségével először rendezte meg az Edu Agro Drone Cup mezőgazdasági drón versenyt Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem Tangazdaságában.

Ollári Gergely

Fotó: Csapó Balázs

Az esemény célja az volt, hogy a program egyszer országos versennyé nője ki magát, és a jövőben az általános- és középiskolás diákok is részt vehessenek rajta. Ezzel is népszerűsítenék az agráriumban tapasztalható digitalizációt és robotizációt.

A verseny megnyitóján dr. Habil. Kovács Attila József, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánhelyettese köszöntötte a versenyzőket.

A megmérettetésen a résztvevőknek különböző feladatokat kellett teljesíteniük, melyek végrehajtásakor a drónokat kezelő versenyzőket profi szakemberek felügyelték.

A versenyzők először egy szakmai teszt kitöltését végezték el, frissítették elméleti ismereteiket a drónok, a drónokat érintő szabályozások, illetve a növényvédelem és mezőgazdaság területén.

A versenyen kiderült az is, hogy mennyire tudnak pontos ortomozaik képeket csinálni az iparban használatos szoftverek segítségével, valamint, hogy mennyire ügyesek az automata repülési tervek összeállításában, és mennyire jó pilóták a manuális repülések során.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!