A háború elől menekültek

2022.04.25. 11:22

Köszönjük, Győr! - Ukrán családok hálálták meg az önzetlen segítséget a bajban - fotók

A programon a befogadott családok mondtak köszönetet.

Hécz Attila

Kiss Árpád és családja szinte örökbe fogadta a négytagú ukrán családot. Hétvégi programjaikat mindig közösen tervezik és töltik. Fotók: Huszár Gábor

Az utóbbi hónapokban a szomszédban dúló háború menekültjei jelentős számban érkeztek hazánkba, így közvetlen környezetünkbe, Győrbe is. Az emberi segítségnyújtás és összefogás számos nagyszerű példájáról beszámoltunk már lapunkban. Ezekhez kapcsolódóan tegnap egy különleges eseménynek adott otthont a győri Amstel Hattyú Fogadó. Az Ukrajnából menekült, itt befogadott családok mondtak köszönetet azoknak a szervezeteknek, vállalkozásoknak és civileknek, akik a nagy bajban melléjük álltak és szállást, ellátást, munkát biztosítottak számukra a városban. A rendezvényt Szíj Róbert, az ST Global Management Kft. tulajdonosa kezdeményezte, és az egyik főszervezője volt a programnak. Az ukránok nemzeti ételspecialitásaik mellett oklevelekkel köszönték meg jótevőiknek a felbecsülhetetlen segítséget. A finom étkek után műsor és sétahajókázás várta a megjelent mintegy kétszáz vendéget.

A rendezvényen Szíj Róbert köszöntötte a megjelent szépszámú vendégsereget. A főként anyukákból, nagyszülőkből és gyermekekből álló meghívottak valamennyien örömmel vettek részt a programon.

– A mai napnak különleges, kettős aktualitása van – mondta Szíj Róbert. – Most van a pravoszláv húsvét vasárnapja, amely ukrán barátaink számára a feltámadás, az újrakezdésbe vetett hit ünnepe. A másik ok, amiért ma itt összejöttünk, hogy menekült barátaink kicsit közelebbről megismerhessék jótevőiket, akik időt, pénzt, energiát, de főként emberséget nem sajnálva menedéket, reményt adtak számukra.

A Kijevből érkezett Jana Vilgocka az ukrán menekültek képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket. Megköszönte mindazt az áldozatot, amivel a szervezetek, vállalkozások és a győri polgárok segítségükre siettek. Külön kiemelte az egészségügyi ellátásban, az étkezésben, a szállásban és munkalehetőségben nyújtott támogatásokat.

– Sokuk érdeme, hogy ma itt biztonságban és békében élhetünk – mondta. – Mind- ezért a legnagyobb köszönettel és hálával tartozunk mindannyiuknak.

A rendezvényen elismerést kaptak a győri önkormányzat vezetői a folyamatos segítségnyújtásért, a Győri Hulladékgazdálkodás a munkalehetőségért, az Európai Borlovagrend az adományokért, a katasztrófavédelem, a Vöröskereszt, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezetei, Kun Ferenc és dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona szállodatulajdonosok a felajánlott szálláshelyekért, a győri Greencoop Kft. a munkalehetőségért, az ETO Labdarúgó Akadémia az ukrán gyerekek patronálásáért, illetve a Palatia Nyomda és az Oxigen Media a támogatásért. 
Példaértékű patronálási tevékenységéért szintén oklevelet kapott Kiss Árpád építési vállalkozó.

– Szíj Róberttel régóta munkakapcsolatban vagyunk, így tudtam a nála elhelyezett menekültekről is – mondta. – Nekem is van egy 9 éves kislányom, így először az ő ruháiból, cipőiből adtam az egyik családnak. Hamarosan jobban megismertem a testvérpár Tányát és Vitát, illetve lányaikat, Veronikát és Polinát. Azon gondolkodtam, hogyan tudnánk még rajtuk segíteni. Legközelebb már családommal közös programokra vittük őket. Így voltunk az állatkertben, cirkuszban, nagybevásárláson, és a szükséges ruhákat is együtt szereztük be. Húsvétkor templomba vittük őket, és nem maradt el a sonkavacsora sem. Az egyik kislánynak nemrégiben orvosra volt szüksége, így egy ukrán orvost kerítettünk neki. Mostanra nagyon összebarátkoztunk, és egy ukrán– magyar nyelvkönyvet nyomtattam ki nekik. Ez a mai meglepetésünk.

A vacsorát követően Ősz Dénes győri bűvész szórakoztatta kártya- és kötéltrükkökkel a gyerekeket, míg a többiek sétahajóval járhatták be a folyók városát.

– Nagyon különböző élethelyzetekkel, sorsokkal találkozhatunk a menekültek kö- zött – jegyezte meg Szíj Róbert. – Sokan vannak, akiknek nincs hova hazamenniük, mert megsemmisült a lakóhelyük, míg mások szeretnének végre hazatérni. Mindannyian próbálnak alkalmazkodni mostani élőhelyükhöz, de a jövőben további kihívások várnak mindannyiukra. A legnagyobb feladat a gyermekek elhelyezésére óvodákban, iskolákban, mivel a szülő csak így tud munkát vállalni. Szeretnénk nyári táborokat szervezni a gyerekeknek, hogy ezzel is segítsük beilleszkedésüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!