Színpad kell a kibontakozáshoz

2022.01.05. 17:26

Rákász Gergely felkarolja a fiatal tehetségeket

Újabb tehetséges fiatalok kaptak fellépési lehetőséget Rákász Gergely koncertsorozatán tavaly év végén.

Dániel Viktória

Fotó: Bencsik Ádám

– Sokat járunk koncertezni a történelmi Magyarország településeire. Adódott egyszer, hogy egy kis székely falu lelkésze az előadás után azt mondta nekem, hogy „100 éve nem volt itt ilyen gyönyörű koncert és valószínűleg 100 évig nem is lesz újra”. Gondoltam, ne legyen ez így, és újból és újból visszatértünk a faluba játszani – emlékezett vissza a kezdetekre Rákász Gergely. A művész elmondta, sok kistelepülés van, ahova csak nagy ritkán vagy nehezen jutnak el komolyabb előadások. Másrészt vannak fiatal és tehetséges magyar zenészek, akiknek csak annyi hiányzik a kibontakozáshoz, hogy színpadra állhassanak.

 

– Számos kiváló zenetanár van hazánkban, akiknek a kezei közül remek fiatal művészek kerülnek ki. De a színpadot csak a színpadon lehet megtanulni. Mikor ott állok, lehet, hogy fázom vagy épp rekkenő a hőség, lehet, hogy elkéstem egy forgalmi dugó miatt vagy aznap hagyott el a szerelmem. Ebből a közönség semmit nem vehet észre. Ötven-száz előadás után az ember már képes bármilyen körülmények közt hozni azt a színvonalat, amit a közönség elvár és megérdemel, de ehhez gyakorolni kell. És hogy hol vannak ehhez a színpadok a történelmi Magyarország kisfalvaiban? Egyszóval összehozzuk a közönségre vágyó fiatalokat a zenére vágyó települések lakóival, ez a célja az alapítványnak. Lehet, hogy nem ez lesz, ami visszacsábítja a külföldön élő fiatalokat, de egy utolsó csepp lehetünk a pohárban.

 

A Rákász Gergely Alapítványnak jelenleg tíz tehetséges fiatal a tagja, közülük többen is felléptek Rákász Gergely adventi koncertjein. Az orgonaművész azt reméli, hogy öt éven belül ötvenre emelkedik majd a létszám. – Vannak állandó tagjaink, akik minden hónapban támogatják ezt a célt. Természetesen egyszeri és rendszeres támogatásra is van lehetőség. A vágyam, hogy majd önjáró legyen ez az egész, és a fiatalok hozzák a lelkesedést és a zenei tudást, a települések pedig a lelkesedést és a donációt.

 

Az orgonaművész elmesélte, az elmúlt években eljutottak olyan kisfalvakba is, mint például a székelyföldi Kibéd, ahol a település minden lakosa eljött a koncertre. Backamadarason pedig a nézők az öklükkel verték a padot, mint kiderült, a templomban nem szabad tapsolni és így fejezték ki a tetszésüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!