Kisalföld logö

2019. 04. 21. vasárnap - Konrád Még több cikk.

Idén rekordkorán olvadt meg a jég az alaszkai folyókon

A hétvégén a Tanana folyó hagyományos, jégolvadási fogadójátéka is lezárult, miután annak jege is felengedett.
Még soha nem olvadt meg a jég ilyen korán az alaszkai folyókon, mint idén. A hétvégén a Tanana folyó hagyományos, jégolvadási fogadójátéka is lezárult, miután annak jege is felengedett.

A Tanana folyó olvadásának időpontjáról először 102 éve kötöttek fogadásokat a helyi vasútépítő munkások. Azóta sohasem fordult még elő, hogy már ilyen korán, április 14-én megolvadjon a jég. Ezúttal azonban a folyó jegén hagyományosan felállított faállvány már vasárnapra virradóra belesett a vízbe.

A korábbi rekordot 1940-ben és 1998-ban jegyezték fel, amikor április 20-án olvadt meg a jég.

A játékban való részvételhez 2,5 dollárért lehetett jegyet venni és megjósolni az olvadás idejét. Idén is sok ezer jegyet vettek a helyiek, és szombattól, amikor már nyilvánvaló volt, hogy itt az olvadás, nagy csoportokban gyülekeztek az emberek a folyónál, hogy tanúi legyenek, amikor az állvány a vízbe süllyed. A játék győztesét néhány hét múlva hirdetik ki a szervezők.

Alaszka többi jelentős folyóján szintén megindult az olvadás, holott ilyentájt még általában azok is be vannak fagyva.

A Kuskokwim folyó Bethelnél már pénteken kiszabadult a jég alól, ami szintén rekordnak számít, mivel az eddigi legkorábbi olvadás 2016. április 20-án következett be a folyón a 92 évre visszatekintő feljegyzések alapján.

A Tanana és a Kuskokwim olvadásával kapcsolatos feljegyzések azt mutatják, hogy a hatvanas évek óta átlagosan egy héttel korábban indul be rajtuk az olvadás. Idén a jég rekordkorai eltűnése a szokatlanul meleg tél következménye volt.

Brian Brettschneider, az Alaszkai Egyetem fairbanksi Nemzetközi Északi-sarki Kutatóközpontjának klímakutatója szerint a korai jégolvadás az alaszkai klíma hosszú távú változását jelzi. "Csak egy újabb jelzés arról, hogyan melegszik fel Alaszka" - mondta.

A korai olvadásnak súlyos következményei vannak a térségben élőkre nézve, akik az úttalan vidéken a befagyott folyók jegét használják a közlekedéshez.

"Ha nem tudunk a folyón utazni a szánokkal, teljesen a légi közlekedésre kell hagyatkoznunk, ami nagyon drága" - mutatott rá Mark Leary, a helyi jupik törzs tanácsának tagja.

A korai olvadás a környéken élők élelemhez jutását is megnehezíti, mivel a jupik főleg halat, vadat és növényeket esznek. "Rendesen még a jéghorgászat szezonjának a csúcsán tartanánk és motoros szánnal lehetne vadászni a költöző madarakra. Ehelyett már ilyen korán elő kell venniük a csónakokat a falusiaknak" - mondta Leary.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lefényképezték a lehetetlent és Einstein relativitáselmélete sem dőlt meg

Lefényképezték a lehetetlent és Einstein relativitáselmélete sem dőlt meg
A héten valóra vált a csillagászat szerelmeseinek egyik álma, gyönyörködhettek abban, amit eddig lehetetlen volt látni. És Einstein relativitáselmélete sem dőlt meg. Tovább olvasom