Közösségi tér

Vannak fajok, amik most kezdik meg párzásukat, mások petéket raknak le, míg megint mások bábból gyönyörű lepkévé alakulnak át.

A Rába menti réteken járva lettem figyelmes egy vadmurok jó tenyérnyi nagyságú, hófehéren világító, ernyősvirágzatára. Igazi közösségi térként funkcionált ez a zsebkendőnyi terület. Odaérkezésemkor megriadt legyek repültek át egy másik békésebbnek tűnő virágzatra. Közben darazsak érkeztek egy messzi virágról. Fordultak egy-kettőt, majd mivel nem találtak maguknak megfelelő nektárt ezért inkább odébb álltak. A tikkasztó hőség egyáltalán nem zavarta az állatokat. Az ernyő alsó részéről hangyák másztak elő. A négy apró, feketén fénylő állat úgy rohangált föl s alá, mintha valamit nagyon kerestek volna. Talán két percig is figyeltem őket, de megállás nélkül virágról virágra rohantak. A következő pillanatban, mintha rádión szóltak volna nekik, egyszerre elvonultak a virágról és nem is láttam őket többet.

Nemcsak én figyeltem a hangyákat, hanem egy fürkészlégy is. Ez a gyakori legyünk zömök testű, narancssárgás potrohának közepén egy fekete sávot visel. Ez nagyon jellegzetessé teszi az állatot. Közelebb hajolva jól lehetet látni a legyekre jellemző billérkét is. A legyek a kétszárnyúak rendjébe tartoznak, ami azt jelenti, hogy egy pár szárnyuk van. A második pár szárny elcsökevényesedett, ezt hívják billérkének. A szakemberek úgy tartják, hogy egyensúlyozó szervként működik. A legyek, bár sokan nem szeretik, én mégis nagyon érdekesnek tartom őket. Ezen a fürkész legyen is közelről jól megfigyelhetők voltak a különböző részletek. Sikerült jó fotót is készítenem, mely otthon további lehetőségeket adott az állat részletes megfigyelésére. Különben kimondottan színes állatok. A potrohuk narancssárga színén túl, a combjain vöröses árnyalatokat figyelhetünk meg, míg az összetett szemei barnás-pirosban fénylenek. A csápjain is megfigyelhetjük a narancs, sárga, illetve fekete különböző árnyalatait.

Miközben a virágon jönnek, mennek az állatok, diszkréten félrehúzódva egy beteljesült „szerelemnek” is szemtanúi lehettünk. Cincérek találtak egymásra és a fajfenntartás ösztönének eleget téve párzottak a virág szélébe kapaszkodva.

A virágok közül egy katicabogár mászott elő, feltételezem éppen levéltetveket keresett, de nem volt szerencséje. A következő pillanatban csak annyit láttam, hogy egy gyors mozdulattal lecsapnak egy fekete kis légyre. Szerencsére a csáprágók fogságába nem a fürkész legyem esett, hanem egy a valódi legyek közé tartozó fekete jószág. A zsákmányoló a virág csúcsragadozója, egy viráglakó karolópók volt. Erre a pókra jellemző, hogy bizonyos keretek között képes változtatni a színét, mely így tökéletes álcázást biztosít neki. Jelen esetben a fehér virágzatban a tűző napon annyira álcázta magát, hogy én sem vettem észre. Első két pár lába jóval hosszabb a hátsó két párnál. Az előbbit széttárva várja áldozatát, majd átkarolja azt és a csáprágók segítségével mérget ereszt az áldozatba. Ezután emésztőnedvet bocsát ki a szájnyílásán, mely megpépesíti a prédát és azután felszívogatja a lágy részeket.

Nem volt már mit tennem jó étvágyat kívántam a póknak, majd folytattam utamat, miközben elővettem egy szendvicset…