Néhány gondolat a közszolgálati és kereskedelmi televíziózás ürügyén

Milliók bámulják a bárgyú sorozatokat, a ki-kit dug meg show-kat. Hálás téma még a kamerák előtti mű összeveszés, az elesettek, torz nyomorultak mutogatása. Az emberek szeretik nézni, hogy más még náluk is szerencsétlenebb.

Ha nyilvános kivégzések vagy utcai öldöklések lennének, és ezt be is lehetne mutatni, ezek lennének a legnézettebb műsorok.

Tévedés azt hinni, hogy az emberek régen jók voltak, de a tv-ben látható erőszak megrontotta őket.

Mindenkinek a meséjében szerepelnek a jó és becsületes nagyszülők vagy távolabbi ősök, akik még tudták az illemet és ismerték a tisztességet. Ne gondolja bárki is, hogy őket más fából faragták. Zárt világban éltek, tele szokásokkal, regulákkal, amik alól nem volt kibúvó . Aki nem igazodott, az belepusztult, és ezt mindenki rendjén valónak találta.

A társadalmi fejlődés nem változtatott az ember alapvető karakterén.

A könyörtelen erőszak és a kegyetlenség a természet szerves része. A létért folytatott küzdelemben nincs irgalom. Az ember pedig ugyanolyan része a természetnek, mint bármelyik más élőlény, akkor is, ha úgy tesz, mintha ez nem így lenne.

Erre azt szokták mondani, hogy a természetet és az emberi társadalmat nem szabad összemosni. Az egyiket a nyers ösztönök vezérlik, a másikat a tudat. Ez mese!

Ha végignézünk a történelmen, láthatjuk, hogy a tudat milyen hatékonnyá tette az ösztönök állati tombolását.

Ma is sokan forgatják a szemüket, és fennkölt szellemről papolnak, pedig „Auschwitz után nincs költészet".

A XX. század megmutatta, hogy a századok, évezredek során felhalmozott sok nagyszerű gondolat és a művészetek számtalan csodája semmit sem ér. Kultúrnak nevezett emberek, népek iszonyú dolgokra voltak képesek.

Ez a ki nem beszélt csalódás az oka mai értékek nélküli, közönséges világunknak.

A lelkesült XIX. században még minden egyszerűnek tűnt.

„ Jelszavaink valának, Haza és Haladás . „ .. „ .. ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán .. „ .

Amikor Liszt és a Kőszívű ember fiai voltak a magas művészet, még úgy tűnt, hogy van erkölcs és vannak értékek.

A XX. század lebuktatta a magas művészetet. Szánalmas roncs maradt belőle. Egy szűk, sznob, parazita elit önfertőző kérődzése. Az erkölcs pedig kimúlt.

Az egyszerű emberek, akik például a kortárs zenétől és képzőművészettől rosszul lesznek, művészet helyett művészet pótlékon élnek.

Ezt a pótlékot óriási ipar gyártja nekik, mint a pelenkát vagy a kutyatápot. Ennek az iparnak a feje a kereskedelmi televíziózás.

Elvileg még létezik közszolgálati televízió is, de a műsorok nagy részét a kutya sem nézi, amit pedig néznek, az nem különbözik a kereskedelmi szeméttől, csak sokkal több pénzből hozzák össze, hiszen rengeteg ingyenélő csimpaszkodik rajta. Az adófizetők zsebére tud igazán kiteljesedni a „művészet".

Szép, becsületes példa a Duna Televízió. Csak jót lehet róla mondani. Egy baj van, nem nézik. Győzikét nézi kétmillió, a Duna tv-t meg ötezer.