Megélhetési demokrácia 3

Széchenyi István még gyerek. A családi kastély tágas, üvegezett galériájában ebédhez készülnek. Pazarul öltözött hölgyek, urak ülnek egy nagy asztalnál, vagy éppen készülnek helyet foglalni.

Az asztalfőn - meglepetésünkre - egy öreg paraszt ül.

A tíz év körüli Széchenyi Istvánt apja odavezeti az asztalfőhöz:

„Csókolj kezet ennek az embernek! Soha ne feledd, neki köszönhetjük a gazdagságunkat!"

Egy társadalom sorsa nagyon sok tényezőn múlik, de van két olyan alapvető kérdés, ami nélkül hosszú távon nem életképes egy társadalom sem.

Az elit érez-e felelősséget a társadalom jövője iránt, és rendelkezik-e olyan képességekkel, hogy hatékonyan vezetni tudja a társadalmat?

Kialakulnak-e olyan játékszabályok, hogy a szegények elfogadják, de legalább elviseljék a gazdagokat?

Az elit pozitív példamutatásának és erkölcsi tekintélyének megteremtése nélkül én nem hiszek a társadalmunk felemelkedésében.

Minden további átalakulás, reform, hatékonyság javulás, ésszerűsítés csak ezután lehet eredményes.

Amíg a társadalom nagy többsége nem tudja elfogadni a játékszabályokat, mert úgy érzi, hogy azok létrejöttéből ő kimaradt, addig nem lehet arra számítani, hogy áldozatokat fog hozni.

Ha nem sikerül a társadalmat megbékíteni, akkor legfeljebb egy kuka leszünk a gazdag államok hátsó udvarában.

Megélhetési demokrácia című írásomat és a hozzá fűzött kommentárokat olvasva ki-ki döntse el, hogy is állunk!

Úgy érzem, hogy ugyan brutálisnak is nevezhető eszközökkel, de tömör és olvasható állapotban felszínre tudtam hozni az alapvető gondolatokat és indulatokat társadalmunk állapotával kapcsolatban.

Nem szándékozom mondatonkénti elemzésbe fogni, mert a 'kórlapot' nagyon kereknek érzem.

Egyes felvetéseket szeretnék tovább boncolni, ahogy már jeleztem is.