Kisalföld logö

2019. 03. 22. péntek - Beáta, Izolda 0°C | 17°C Még több cikk.

Karitatív üzletasszony

A Sopron gazdasági életében, annak fejlődésében kiemelkedő szerepet játszó, kimagasló eredményeket elérő Hirschler Juditnak nyújtották át az Ifj. Flandorffer Ignác-díjat a 2018-as díszközgyűlésen.
– A 2018-as esztendő elhalmozott kitüntetésekkel. Büszke vagyok a városi elismerésre, miként előtte a Szakmai Elit Női Kiválósága díjat is megkaptam. Korábban Soprontól az Erzsébet-díjat, Ausztriában pedig az Osztrák Vöröskereszt emlékplakettjét vehettem át – nyilatkozta a Kisalföldnek Hirschler Judit, aki 2006-ban édesapjától vette át végleg a visszapillantó tükröket készítő, főként exportra termelő gyárat. – Üzleti sikereinket férjem és családom támogatásának, nem utolsósorban a gyár jó csapatmunkájának köszönhetjük. A Hirschler-vállalkozás idén lesz százhúsz éves, a céget 1899-ben alapították. Jómagam a negyedik, fiunk, Richárd – aki fejlesztőként dolgozik – az ötödik generációt testesíti meg a vezetésben. Másik három gyermekünk közül Karolina német nyelven végzett a Lámfalussy közgazdaság-tudományi karon; Ludovika a SOTE-ra jár, Rebeka a Budapesti Gazdasági Egyetemre.
Hirschler Judit az Ifj. Flandorffer Ignác-díjjal.
– Vállalatunknál az egymásra épülő tapasztalatok és a fejlett technológiák alkotják azt a felhalmozott tudást, amellyel bátran léphetünk előre. Az Irinyi Terv keretében elnyert kormánytámogatással tavaly ezer négyzetméter alapterületű új gyártócsarnokot hoztunk létre, amelybe speciális modern műszaki rendszereket fejlesztettünk. Mindez közrejátszott abban, hogy a világ legnagyobb autógyárainak beszállítói, egyszersmind Európa három visszapillantó-gyártója közé tartozhatunk – folytatta Hirschler Judit, aki részletezte: az elmúlt évtizedben egyre bővül náluk a foglalkoztatottak köre, jóllehet emberi munkát kiváltó technológiákat vezettek be. Ennek oka, hogy örvendetesen növekszik az európai igény, ezzel együtt a megrendelőállomány. Napjainkban közel száz embert alkalmaznak, köztük hátrányos helyzetűeket, fogyatékossággal élőket, nyugdíjasokat, nevelőotthonból kikerült fiatalokat, de volt rá példa, hogy hajléktalant is visszavezettek a munka világába.

– A karitatív szemlélet nem ellentéte a szigorú üzleti elképzeléseknek. Gyárunk életének egyik új mérföldköve, hogy részt veszünk a beszállítói integrátori pályázaton egy általam létrehívott színtiszta magyar konzorcium keretében. A kormány hazai forrást biztosít a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztésére, ez hosszú távú, fenntartható gazdaságot eredményez – a kkv-k a világ élvonalába zárkózhatnak fel. Pályázatunk kedvező elbírálásában bízunk – zárta Hirschler Judit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertőrákos - Luka Enikő 2015-ös kékfrankosa a Magyar Bor Nagydíj 2018 nyertese

Fertőrákos - Luka Enikő 2015-ös kékfrankosa a Magyar Bor Nagydíj 2018 nyertese
Vörösbor kategóriában a soproni Luka Enikő Pincészet 2015-ös kékfrankosa lett a Magyar Bor Nagydíj… Tovább olvasom