VOLT: búvárruha helyett selyeming, avagy Hurts az özönvízben Sopronban - fotók

Állunk az első sorban, a szakadó esőtől csak a fesztiválos egyenöltözet, az átlátszó, piros zacskó-poncho véd valamelyest. A színpadon sem jobb a helyzet, onnan is söprik a vizet. Behozzák a zongorát - lefóliázva - , törölközővel letakarják a szintetizátort - és amit még lehet. Nézzük, hogy hova rakják az énekes mikrofonját, és találgatjuk, hogy vajon miben lép majd színpadra Theo: talán neoprénben? Búvárruhában? Békatalppal, pipával? Hamarosan megtudjuk. Az eddigi koncertjeik mindig percre pontosan kezdődtek, most már öt perces a csúszás az időjárás miatt, még az is megfordul a fejünkben, hogy lefújják a bulit. 

De aztán egyszercsak megszólal a Desire, bevonulnak a zenekar tagjai, a vokalisták, jön Adam, érkezik Theo is - búvárruha nélkül - selyemingben, törölközőt lengetve. Látszik, hogy csillog a szeme, tetszik neki, hogy ennyien vártak rájuk az özönvízben is. Bele is csapnak az utóbbi albumról slágerré vált Ready to Go című dalba, mi is kezdjük felvenni a ritmust. Ugyan az eső egyre jobban zuhog, de a kapucnink lekerül, nem számít semmi, csak az, hogy itt vagyunk, bulizunk, mindent elengedve, átadva magunkat a zenének.

Az egész őrület öt éve kezdődött a számomra, ugyanígy a VOLT-on - egészen pontosan holnap, július negyedikén lesz az évforduló. Akkor bóklásztam a nagyszínpad körül, nem igyekeztem célirányosan egy koncertre sem, hallgattam, ami az utamba került. Egyszer csak megszólalt a Miracle, és odavonzott a színpadhoz. Aztán ott ragadtam. Élveztem a zenét, az előadásmódot, néztem Theo Hutchcraft arcát a kivetítőn - őszintén úgy tűnt, hogy meghatódott a közönség reakcióin. Az Illuminated-re százával világítottak a telefonok a sötétben, egyszerre zúgott a Blind refrénje, tapsolt, sikított a tömeg - az Evelyn alatti őrjöngéses mikrofonállvány-törésen pláne. Óriási energiákat mozgatott meg a Hurts. A koncert után rögtön rákerestem az addigi munkásságukra, a Happiness és az Exile dalait hetekig hallgattam éjjel-nappal. (Azóta is elég sűrűn.)

Sok minden történt az öt év alatt: Theo és Adam a zenekarukkal többször visszatért kis hazánkba - rögtön 2014-ben, közkívánatra a VOLT-ra -, de mi is mentünk Bécsbe, önálló koncertjükre. (A mi alatt azokat a rajongókat értem, akikkel ez idő alatt megtaláltuk egymást, és azt hiszem, bátran leírhatom, hogy barátokká váltunk.). Kiadtak két új lemezt, a Surrender-t és Desire-t. Sokakat megosztottak az új dalok, főleg az utóbbi albumról hiányolják a Hurts eredeti hangját. A duó többször elmonta, hogy mi hozta az életükbe a változást - alapvetően jobban érzik magukat a bőrükben, és ezt tükrözik a pozitívabb hangvételű dalaik is. De a céljuk mindig is az, hogy egyszerűen "csak" jó popzenét csináljanak. Szerintem ez működik, nem lehet mindig szomorkodni, a koncerteken pedig nagyon jól vegyítik a régebbi és az újabb számokat.

Így volt ez szerda este is a VOLT-on...

A Miracle-re már a hajunkból ömlik a szemünkbe a víz, de a világért sem vágyunk máshova. Minden második szám után takarítja a színpadot a stáb, törölgetik a hangszereket, de a show megy tovább, torkunk szakadtából énekeljük a Rolling Stone-t, a Weight of the World-et, integetünk a Sandman-re, táncolunk a Lights-ra, a Walk Away-re, megkönnyezzük a Somebody to Die For-t. Nem baj, mert az esőben úgysem látszik, hogy a könnyeink is potyognak. Nem maradhat ki a Wonderful Life, a Nothink Will Be Bigger Than Us alatt meg egymás kezét a magasba emelve ugrálunk - mert tényleg semmi nem lehet nagyobb nálunk. Jön a Beautiful Ones és  aztán persze a Stay a búcsú, elrepül a még megmaradt rózsa is.

Lassan egy hete, hogy történt ez a VOLTos koncert, hiába vártunk, hogy lecsillapodjunk, akkor sem tudunk elragadottság nélkül írni róla - na jó, igazából nem is próbáltunk...

Adam és Theo - önmagukhoz képest - sokat kommunikáltak velünk, a személyes Instagram oldalukon is megköszönték a kitartást, Theo azt írta, emlékezetes egy este marad, a hangulat egészen különleges volt, Adam szerint kiénekeltük a szívünket, az időjárási anomáliára utalva pedig hozzátette: "A koncert után úgy éreztem, hogy egy nagyon hosszú, nagyon hideg fürdőm volt. Mint ahogy a kedves felszereléseim is, amik közül néhány valószínűleg elesett. Legalább senki sem kapott áramütést".

Áramütést szerencsére valóban nem, de akkora energialöketet kaptunk, ami egy ideig most biztosan kitart - persze azért reménykedünk, hogy hamarosan újra láthatjuk őket.