Sopron és környéke

2014.05.26. 14:44

Közgyűlés Sopronban: kinevezték az óvodák új vezetőit

Elfogadták az önkormányzati cégek üzleti terveit. Új megállapodást kötöttek a volánnal, a jegyző köztársasági kitüntetést kaphat.

PéHáeL

12. 40. A közgyűlés véget ért.

12. 30. A Pedagógiai Szakszolgálat igazgatói posztjára pályázatot írt ki a KLIK. Az közgyűlés Frühwirtné Payrits Mariannát támogatja.

12. 21. A köztársasági kitüntetésre dr. Dobos József jegyzőt terjesztette fel a közgyűlés. A magyar érdemrend tisztikersztjének polgári tagozatának díját kaphatja meg.

12. 20. Lackner Kristóf néven új, közigazgatási ösztöndíjat alapított a város.

12. 16. Az önkormányzati alapítványok és közalapítványok 2013. évi működéséről szóló tájékoztató itt olvasható el >>

12. 15. Elbírálták az egyházi épületek felújítására kiírt pályázatot. A nyertesek névsora és a támogatási összegek itt érhetők el >>

12. 11. Sopronkőhidán az egyik névtelen utca, a Gerle utca elnevezést kapta.

12. 08. Az önkormányzati tulajdonú épületek közül a Fegyvertár utca 2., és a Templom utca 7. szám alatt található ingatlanokat bérbeadják.

11. 57. Elfogadták, hogy a város, öt éven át, évente 26 millió forintot fizet a Kisalföld Volánnak.

Mint megírtuk, a Kisalföld Volán és az önkormányzat között korábban vita volt arról, hogy a busztársaság 2007-2010 között keletkezett veszteségéből mekkora részt fedezzen Sopron.

A megállapodás szerint az önkormányzat a teljes összeg felét mintegy 223 millió forintot, 2014-től kezdve öt részletben fizet vissza.

A Kisalföld Volán idő közben az áfa tekintetében önrevíziót tartott, így kiderült, hogy a város kötelezettségvállalása 130 millió forintra csökken.

A törlesztőrészletek mértéke éves szinten 26 millió forint, a város összes megtakarítása pedig 315 millió.

11. 56. Elkezdődött a rendkívüli ülés.

A rendes közgyűlés véget ért, perceken belül kezdődik a rendkívüli.

11. 48. Módosították a polgármesteri hivatal alapító okiratát.

11. 46. Sopron új utcáját Akácos utcának hívják.

11. 39. Módosították a város szabályozási tervét. Erre azért volt szükség, mert a Baross út egyik lakóháza folyamatosan beázik.

Ezt úgy oldanák meg, hogy a tetőteret átépítik, és ott 10-12 lakást alakítanak ki. A régi szabályozási terv ezt nem tette lehetővé.

11. 37. Az Óhegy utca a jövőben nem lesz zsákutca - erről is döntöttek.

11. 34. Elfogadták a város gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2013. évi értékelését.

11. 04. A Lackner Kristóf Általános Iskola esetében támogatják, hogy Forrás Béla, a korábbi vezető legyen az intézmény igazgatója.

A Soproni Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola esetében pedig Horváth Lászlónét támogatják.

A végső döntést a KLIK hozza meg.

További két intézmény esetében elbírálták a magasabb vezetői posztra kiírt pályázatot.

A Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf igazgatója: Horváth Ivánné

A Trefort Téri Óvoda igazgatója: Balláné Horváth Márta

11. 01. Döntöttek a Kisalföld Volán támogatásáról.

10. 58. Meghosszabbították a holding folyószámla hitelszerződését.

10. 40. A Sopron Holding üzleti tervét, és a 2013-as évről szóló beszámolóját is elfogadták.

A holding mérleg szerinti eredménye 84 millió forint veszteség.
Bebesi József kérdez: 2013-ban a tervezethez képest nagyobb mértékűek voltak a beruházások, ezek pedig tovább rontották a társaság likviditási helyzetét. Mit jelent ez?

Komornoki László válaszol: új gépet vásároltak 2013-ban. Korábban sok esetben kézzel dolgoztak, mert például a sártalanító gép elmúlt húsz éves, és az sokszor elromlott.

Ez a beszerzés jelenti a többletberuházást, amely ilyen módon jelent meg a beszámolóban.

Gőbl Gábor is kérdez, afelől érdeklődik, hogy a miért szerepel a jutalom sorban 27 millió forint?

A válasz: a vállalatnál a veszteség miatt mérsékelték a prémium kifizetését. Ám a munkaerő-elvándorlás miatt ösztönözni kell az alkalmazottakat.

Két évvel ezelőtt a távhő üzletágnál egy alkalmazott 121 ezer forintot keresett. Felmondott, majd kiment Bécsbe dolgozni. Az ottani fizetéssel pedig nehéz versenyezni - hallottunk egy példát.

A cégnél tavaly nem volt béren kívüli juttatás. Az igazgató kezdeményezte ennek a visszaállítását. Éppen azért, hogy megtarthassák az alkalmazottakat.

Biczi Lászlót (MSZP) a távhő divízió helyzete érdekli. Erről kér bővebb tájékoztatást.

A válasz: a távhőt Sopronban földgázból állítják elő. Az állam pressziót gyakorol, hogy a szolgáltatása ára legyen alacsonyabb. A nyomás továbbra is erős, hogy még hatékonyabb legyen a szolgáltatás.

Egy biztos, idén ezen a területen kisebb lesz a bevétel. S a lakosság is takarékoskodik, szigeteli a lakásokat. Így pedig kevesebb távhőt használnak fel, így kevesebb energiát használnak fel.

Megtudtuk, az elmúlt időszakban csak hibaelhárító felújítást végeztek. Arra már nem jutott forrás, hogy péládul kicseréljenek egy méternyi vezetéket.

Magyarán, a távhő esetében a holdingnak nincs pénze új beruházásra. A kieső bevételeket pedig nem pótolja teljes mértékben az állam. Így a hatósági ármegállapítás veszteség keletkezik. Pontosabban a kormányzat arra ösztönzi az adott cégeket, hogy gazdálkodják ki a kieső bevételeket.

Németh Imre (MSZP), a felől érdeklődik, hogy egy év alatt miért nőtt háromszorosára, 100 millió forintra a távhő esetében a kinnlevőség.

Írásban kap választ.

10. 33. A Foreno Nonprofit Kft. üzleti tervét is elfogadták.

Gőbl Gábor azt kérdezi egyebek mellett, hogy mekkora beruházást igényelne, hogy a Soproni Témát helyben tudják nyomni?

Földes Tamás válasza: Hazánkban két olyan nyomda van Győrben és Szegeden, amely az ilyen jellegű kiadványok előállításra képesek.

Ahhoz, hogy ilyen nyomdagép Sopronban is legyen, mintegy 200 millió forint beruházást igényel.

10. 31. Módosították a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. alapító okiratát.

10. 29. A Soproni Városfejlesztési Kft. üzleti tervét is elfogadták.

Gőbl Gábor ma nagyon aktív. Ezúttal hozzászól. Sokallja, hogy a barlangszínház felújítása kapcsán a tájékoztatásra  kilencmillió forintot szánnak.

10. 22. Elfogadták az FKL Sportszolgáltató Kft. üzleti tervét, és beszámolóját. 

Bebesi József kérdez: mennyiben látszik az, hogy a csapat gerince egyben tartható lesz majd.

Pojbics Szabolcs, ügyvezető válaszol, a csapatot igyekeznek egyben tartani. A tárgyalások zajlanak.

Gőbl Gábor is kérdez. A tervben nagy összegben szerepel, amelyre nincs fedezet. Illetve a szponzorokkal még nem kötöttek megállapodást. Az sem szerepel az anyagban, hogy két állami cég, mekkora összegben támogatja a csapatot.

A képviselő kicsit meglepődött azon, hogy a csapatnál hatan összesen egymillió forintot keresnek havonta. Valós adat-e ez?

Szintén az ügyvezető adja meg a választ. A támogatások területén is folynak a tárgyalások, bíznak abban, hogy fennmarad jó a kapcsolat az érintett cégekkel.

A második kérdésre igen a válsz.

Hurrá! A szavazógép ismét működőképes.

10. 21. Folytatódik a közgyűlés. Addig kézzel szavaznak a képviselők, amíg a technikai hibát megoldják.

Bebesi József (LMP) szavazógépe nem működik. Mire leírtuk a mondatot, már megjavult. Mégsem. Most kikapcsolják az eszközöket, majd be. Egyébként kolléganő internete sem működik.

Döcögősen indul a nap.

Bebesi József gépe továbbra sem jó.

"Mégsincs meg az öt százalék" - oldaná a feszültséget Gőbl Gábor (Jobbik), miközben Bebesi felé nézett.

Pár perc technikai szünet.

10. 10. Elkezdődött a közgyűlés. Fodor Tamás polgármester szabadsága miatt Simon István alpolgármester vezeti az ülést.

Korábban írtuk:

Előzetesen huszonhárom napirendi pont szerepel a soproni képviselő-testület csütörtökön délelőtt tíz órakor kezdődő közgyűlésén. A rendes ülést rendkívüli is követi majd. Aztán előfordulhat, hogy lesznek sürgősségi indítványok is.

Nézzük, a rendes ülés főbb témáit. Zártak is várhatók, ugyanis több - önkormányzati fenntartású - oktatási intézmény vezetőjéről is döntenek.

Megismerik a képviselők az F. K. L. Sportszolgáltató Kft. következő szezonra szóló üzleti tervét, melynek tárgyalása után a polgármester a közgyűlés álláspontját képviseli majd ezzel kapcsolatban a társaság júniusi taggyűlésén.

A szurkolók nyilván egyetértenek a társaság vezetésének megfogalmazásával: „az üzleti terv célja, hogy a 2014/2015-ös szezonban az előző bajnoki évhez hasonló, de inkább magasabb szakmai eredményt érjünk el..."

A Soproni Városfejlesztési Kft. ugyancsak az üzleti terve miatt kerül a közgyűlés figyelmének középpontjába: a 2,5 millió forintos eredményt felmutató társaság projektmenedzseri feladatokat lát el.

A közhasznú besorolás törvényi hátterének módosítása miatt kell újra változtatni a Pro Kultúra Kft. alapító okiratát.

Ugyanez vonatkozik a Foreno Foglalkoztatási Kft.-re is, utóbbi cég beszámolóját és üzleti tervét is hozza a testület elé.

S hogy ne legyen elég a számokból, a Sopron Holding Zrt. is ezt teszi, ráadásul a hatszáz millió forintos folyószámlahitelét is meg kell hosszabbítani.

Az autóbuszközlekedés is téma lesz, különösen annak önkormányzati támogatása. (A rendkívüli ülésen is napirendre kerül a Kisalföld Volán).

A KLIK-hez tartozó Lackner Kristóf Általános Iskola vezető posztjára kiírt pályázat eredményét csupán véleményeik. Tehát arról határoznak, hogy támogatják-e a fenntartó jelöltjét.

Az önkormányzati fenntartású intézmények esetében, úgymint a Soproni Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, a Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf, a Trefort Téri Óvoda esetében már közgyűlés dönt az igazgató személyéről.

Mivel személyi kérdésekről van szó, zárt ülést tartanak.

Szabályozási tervekről (az egyik itt, a másik itt érhető el) dönt és közterületet is elkeresztel csütörtökön a testület.

A napirendi pontok végén következnek az egyebek, majd kis technikai szünet után rendkívüli ülésen folytatódik a munka.


A Kisalföld Volán és az önkormányzat között korábban vita volt arról, hogy a busztársaság 2007-2010 között keletkezett veszeteségéből mekkora részt fedezzen Sopron. A megállapodás szerint az önkormányzat a teljes összeg felét mintegy 223 millió forintot, 2014-től kezdve öt részletben fizet vissza.

A Kisalföld Volán idő közben az áfa tekintetében önrevíziót tartott, így kiderült, hogy a város kötelezettségvállalása 130 millió forintra csökken. A törlesztőrészletek mértéke éves szinten 26 millió forint, a város összes megtakarítása pedig 315 millió.

Az önkormányzati tulajdonú épületek közül ismét megpróbálkoznak a bérbeadással. Az, hogy melyek ezek, egyelőre nem tudhatók, mivel zárt ülés is tartható, így az előterjesztés nem érhető el.

A Sopronkőhidán található, egy eddig névtelen utca elnevezéséről is döntenek, miként az egyházi tulajdonú épületek felújítására kiírt pályázatról is.

Az alapítványok és közalapítványok 2013. évi működéséről pedig tájékoztató hangzik el. A közgyűlés Lackner Kristóf Közigazgatási Ösztöndíj néven új támogatási formát alapíthat.

S végezetül - zárt ülésen - döntenek a köztársasági elnöki kitüntetésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!