Van nekem egy álmom (1.)

segítünk. Segíteni akarunk, mert ugye tudjuk, hogy „akarás nélkül...". Segítünk, mert azt nézzük, kinek segíthetünk, és nem azt, hogy „ki jelent majd fel". Nézzük, mivel segíthetünk, és nem azt, hogy mi nincs hozzá. Tanulunk, mert amit tudunk, nem (csak) a magunké. Teszünk, de nem (csak) azért, mert „erre esküdtünk". Beszélünk, de azért, hogy „mondjunk valamit", mondunk is valamit. Összefogunk, de nem (csak) „magunkért", „mások" javára (is). Dolgozunk, de nem (elsősorban) a pénzért, „csak úgy", mert ez hivatás, és szeretjük a munkánkat, és szeretjük azokat (is), akikért dolgozunk. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a (leg) fontosabbak. Mindannyian érezzük, hogy sok (néha még több is!) rajtunk múlik. Nem „vájjuk ki a másik szemét", és nem csak azért, mert nem vagyunk hollók. Felismerjük, hogy együtt könnyebb, és attól, hogy másnak (még) rosszabb, nekünk még nem jobb. Bizony, egymásért (is), de leginkább másokért dolgozunk. És érezzük, hogy ez jó.