Települési Értéktár

2022.08.23. 11:00

Összegyűjtik Gönyű kincseit

kisalfold.hu

 – Ez a falu az otthonunk, ezek az értékek itt vannak körülöttünk, a mindennapi életünk részei. Ebben számítunk minden gönyűi segítségére: tárjuk fel együtt értékeinket, formáljuk közösen az értéktárat, gyönyörködjünk kincseinkben és őrizzünk meg minél többet belőlük az utókor, a jövő számára – írja a bevezetőben Major Gábor polgármester. 
Érték az az oklevél, amelyben a település neve először szerepel. Gönyű, ahogy akkoriban írták: Gueneu. A helységnévvel egy 1222-ben, II. András király által kiadott oklevélben találkozhatunk először, melyben a király a pannonhalmi apátságnak adományozta a dunai halászat egyharmad részét. Az oklevél kiadása óta eltelt 800 esztendő. Ebben az évben különböző programokkal, épített emlékekkel és kiadványokkal, mint például a Gönyű értékeivel foglalkozó kiadvánnyal ünneplik a kerek évfordulót. 
A település értékei közé került az 1785-ben Fellner Jakab építész tervei alapján, barokk stílusban készült Szent Péter és Pál római katolikus templom és a felújításkor a tornyában talált, 1879. július 20-án elhelyezett irat, mint ahogy a templom orgonája is. Az épített örökség részeként érték a Mária Terézia-kori Postakocsi Fogadó, az Esterházy grófi család késő barokk stílusú kúriája, melyből mára a vendégfogadó épülete, az egykori istállók és a kocsiszín maradt meg, a római kori fogadó és limesút, a temetői kápolna, a gönyűi homokvidék természeti értékei, a dekungok, a francia temető, a Széchenyi jégtörő hajó, a gönyűi hajó, a vízállásjelző, a gönyűi hajósmúlt, a halottaskocsi, amivel az otthon elhunytakat vitték a háztól a temetőbe, a korábban két ló által vontatott tűzoltókocsi, a húsvéti keresztjárás hagyománya, az egykori színjátszó kör és Kádár Péter ifjúsági regényei, de a gyűjtemény folyamatosan bővül. 
A Gönyűi Települési Értéktár bemutatása már elérhető a falu honlapján (www.gonyu.hu). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!