Június 25-én

2022.06.22. 19:00

Duna-nap lesz Gönyűn

kisalfold.hu

Hajóstelepülés Gönyű, így évente rendeznek Duna-napot a Gönyűi Honismereti Egylet és az önkormányzat szervezésében. Június 25-én egész napos programokkal várják az érdeklődőket. Délelőtt kerékpártúra és sportverseny a program, a délután a megemlékezésről szól. Egy órakor a temetőben megkoszorúzzák az elhunyt hajósok emlékére állított kopjafát, majd a helyi katolikus templomban kerül sor a hagyományos hajósmisére, amelyet dr. Veres András megyéspüspök celebrál. Három órakor megkoszorúzzák a Dunát a folyó közepére beúszó hajóval, majd lehet sétahajózni. Érdemes megtekinteni az „Élet a Duna partján” című helytörténeti kiállítást, amely a dunai hajózás, a gönyűi hajósok emlékeit őrzi. A gyerekeket interaktív játékos, zenés műsor várja, a felnőtteket Szulák Andrea szórakoztatja a polgármesteri hivatal udvarán felállított színpadon. A zenés-táncos esten pedig a Happening Band zenekar muzsikál. A Duna-napon először teszik közszemlére az önkormányzat bejáratánál azt a molinót, amit a nyolcszáz éves gönyűi jubileumi év tiszteletére készítettek 800 gönyűi lakos portréjával.

Címkék#Gönyű

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!