Regényújság

2019.04.13. 08:07

Nevekben megbújó történelem

Az írásképváltozatok az ómagyar kori íráshagyományig követhetők vissza.

Keszei L. András

Közel húszévnyi kutatómunkával, Kárpát-medencei történeti családnévatlasz címmel, az 1720-as országos összeírásra támaszkodva feldolgozta a korabeli Magyar Királyság adóköteles személyeinek családneveit. Dr. Vörös Ferenc nyelvésszel, a könyv szerzőjével beszélgetve kiderül az is: mi az, ami lényegében alig változott 1720 és 2009 között.

Dr. Vörös Ferenc: A nevek döntően nem családi hagyományt tükröznek.


– A nyitrai egyetemen dolgoztam vendégtanárként 1995-től tíz éven át. Korábban is foglalkoztam névkutatással, születtek belőle monográfiák, de régóta szerettem volna megszerezni helyhez kötve a teljes magyarországi családnévállományt. Hosszú ideig a hatóságok adatvédelmi okokból elutasítottak, egészen 2009-ig, amikor a Belügyminisztérium végre rábólintott a kérésemre. Ennek és a pozsonyi Kalligram kiadónak köszönhetően ötévnyi munkával 2014-re elkészülhetett a tízezernél gyakoribb magyar családneveket tartalmazó Kis magyar családnévatlasz. Ez térinformatikai szempontból a Kárpát-medencei történeti családnévatlasz módszertani előképének is tekinthető. Ekkor már ugyanis párhuzamosan dolgoztam egy háromszáz évvel korábbi adatbázison, az 1720-as országos összeíráson.


– Ez a legrégibb magyar névadatbázis?

– Nem egészen. Létezik egy öt évvel korábbi összeírás 1715-ből, de az a későbbihez képest több tekintetben is foghíjas. Ekkor még nem űzték ki a törököt teljesen a történelmi Magyarország területéről, és a legnagyobb megyei adatbázis, a Vas megyei téka ebből az összeírásból az idők során elkallódott. Az 1720-as viszont azért érdekes, mert két évvel a pozsareváci békekötés után született, mely nyomán megszűnt a török uralom a történelmi Magyar Királyság területén. Visszakerült Temesköz, a déli határőrvidékek délebbre húzódtak és rendelkezésre áll ebből az évből a Vas megyei téka is, több mint tizennégyezer személynévvel.

Manapság a Nagy a leggyakoribb családnév, és 1720-ban is ott volt az első háromban. Miként a Kovács, a Szabó, a Tóth is ott találhatóak a lista élén. Ez utóbbinak a történeti anyagokban huszonkétféle(!) írásképváltozata van.


– Mi olvasható ki a két családneves adatbázisból háromszáz év különbséggel?

– Korábban hajlottam azt gondolni, hogy a modern kor, a népességmozgás felgyorsulása, az iparosítás, az urbanizáció, a mezőgazdaság átalakulása fölülírja a korábbi állapotokat. Aztán meglepetésemre kiderült, mégsem: a tizenöt-húsz leggyakoribb családnévtípus lényegében 1720-ban és 2009-ben is ugyanazokból a nevekből állt, a sorrendek apró módosulásával.


 

A Kárpát-medencei történeti családnévatlasz a pozsonyi Kalligramnál jelent meg.


– Például?

– Manapság a Nagy a leggyakoribb családnév, és 1720-ban is ott volt az első háromban. Miként a Kovács, a Szabó, a Tóth is ott találhatóak a lista élén. Ez utóbbinak a történeti anyagokban huszonkétféle(!) írásképváltozata van. A közel húszéves munka nehezét éppen ez a sokszínűség adja. Maradva a Nagynál, amely például Nadj, Nad alakban is előfordul, ez a Trianon utáni időkbe vezet vissza. A Nagyból, amikor államnyelvűsítették, Csehszlovákiában például Nad’ď lett, így mekcsennel (lágyító jel). Amikor a név gazdája honosítás vagy áttelepülés révén visszatért Magyarországra, s az ügyintéző hanyag volt, nem Nagy, hanem Nad lett belőle. Nyilván nem minden családnévre igaz ez. Mindazonáltal az elmondható, hogy a népességmozgás térbeli eloszlás tekintetében nem írta felül a korábbi állapotokat. Ez fontos megállapítás.

Névjegy

Dr. PhD Vörös Ferenc nyelvész, főiskolai tanár. Győrött él, jelenleg az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja Magyar Nyelvtudományi Tanszékének a vezetője. Folyóirat- és konferenciaszervező, digitalizált adatbázisok és kutatási metódusok fejlesztője. Publikációinak száma meghaladja a százharmincat. Tizenkilenc felsőoktatási tankönyv és monografikus munka szerzője.



– Milyen régiek ezek az írásképek, a kutató meddig és mire lát vissza általuk?

– Nyelvtörténetileg a nevek nagyon érdekesek, hiszen például a „th" esetében az írásképváltozatok egészen az ómagyar kori íráshagyományig vezethetők vissza. A „th"-val a latinban és az abból „táplálkozó" vulgáris nyelvekben – így a magyarban is – eredendően a görög kölcsönszavak thétáját adták vissza. Nálunk ez csak a családnevekben őrződött meg. Vagy ott van a helynévi eredetű családnevekben a név végi „i" és „y" kérdése. Sokan azt hiszik, hogy pl. a Győry ~ Győri kettősségében az „y" a nemesség írásgyakorlata volt, az „i" pedig a pórnépé. Ez igazolhatóan nem igaz. Hajdan kialakult a helyesírásnak egy protestáns és katolikus szokásjoga, amely különböző alakokat preferált. Ez őrződött meg a családnevekben. Az i-t főként a protestánsok, az y-t a katolikusok részesítették előnyben, és ennek a földrajzi elrendeződésben is tetten érhető a lenyomata: a Dunától keletre a nevek inkább i-sek, nyugatra inkább y-osak, főleg a rekatolizált területeken. Ráadásul a nevek döntően nem családi hagyományt tükröznek. Sokkal inkább azt, hogy a XIX. század végén, 1896 októberétől – az állami anyakönyvezés kezdetétől – milyen iskolázottságú volt a jegyző, aljegyző, segédjegyző, aki az anyakönyveket vezette. Jószerével rajtuk múlt, hogy az i-t vagy az y-t részesítették-e inkább előnyben. A teljes helyesírási egységesülés tulajdonképpen csak a XX. század második felében következett be.

 

Felvétel az 1720. évi országos összeírás 39. tékájának Győr városi íveiről.

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár


– A nevek mit mondanak el a közösségekről, a társadalomról?

– Sok mindenről árulkodnak. Vegyük példaként a Németh családnevet. Ez nyelvünkben ómagyar kori szláv kölcsönszóból, a nyemcből, nyemecből keletkezett, ami a történeti és a jelenkori adatok alapján is a Dunántúlhoz köthető. Ezzel szemben a Tóth jóval a honfoglalás előtt, a Duna folyásától keletre lévő gepida királyság területén élők népneve volt. Ez került át a magyarba és valószínűleg olyan szláv népességet jelöltünk Tóthtal, amelynek abban az időszakban nem volt identitása, majd leszűkült idővel a jelentése pejoratív tartalommal a szlovákságra. Feltételezhető, hogy nyelvünkben a német és a tót közszóként nem népnév volt, nem a népi hovatartozást, hanem az idegeneket jelölte, akikkel őseink nem tudtak beszélni. Ezek a folyamatok megőriznek olyan állapotokat, amikor még nem is voltak családnevek, hiszen azok csak a XIII–XIV. századtól alakultak ki.

 Minél több olyan térképet szeretnék előállítani – ez nyilván idő és pénz kérdése is –, amelyek a két időszelet metszetében egymás mellé állíthatók és a történészek, néprajzosok, népességmozgással, nyelvi kapcsolatokkal foglalkozók, családnévkutatók számára újabb, eddig talán ismeretlen összefüggéseket világíthatnak meg. De nem hiszem, hogy mindez valaha befejezhető.

Dr. Vörös Ferenc nyelvész

– Mi a következő lépés? Min dolgozik most?

– Minél több olyan térképet szeretnék előállítani – ez nyilván idő és pénz kérdése is –, amelyek a két időszelet metszetében egymás mellé állíthatók és a történészek, néprajzosok, népességmozgással, nyelvi kapcsolatokkal foglalkozók, családnévkutatók számára újabb, eddig talán ismeretlen összefüggéseket világíthatnak meg. De nem hiszem, hogy mindez valaha befejezhető. Ahhoz, hogy ezt a temérdek adatot legalább a teljességhez közeli módon feldolgozza az ember, több élet is kevés lenne. Van hát munkám bőven.



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!