Gyászolnak az árpásiak

Nagy a veszteség, hiszen Sándor szívén viselte községe sorsát. Minden érdekelte, ami Árpással kapcsolatos volt. A múltból és a jelenből egyaránt. Élvezettel hallgattam, amikor az Árpád-kori templomról mesélt, amikor a plébánia épületének vagy a kápolnának a történetét mutatta be, vagy éppen a strandot emlegette a Rába partján. Tevékeny közösségi emberként élte életét.

Nem is véletlen, hogy 1990-ben az árpásiak polgármesterükké választották Sanyit. Szívvel-lélekkel tette a dolgát, hogy a kis falu élhető, a helyiek kedves lakóhelye maradjon. Nagyon szerette Árpást. Ezért csodálkoztam, hogy 2006-ban önként vonult vissza a közélettől. A pihenést, a családot és hobbiját választotta inkább. Úgy nyilatkozott akkor, hogy tiszta lelkiismerettel köszön el a községházától és nincs takargatnivalója. Azt azért szomorúan említette, hogy a falvak sorvadását, hiába küzdöttek, nem tudták megállítani.

Nyugdíjba vonult tehát, de nem pihent. Ott volt minden eseményen a községben, és lelkesen szervezte az idősek klubjának életét is. Gyakran küldött fényképes beszámolót a Kisalföldnek is a közösségben történtekről. És rendszeresen lehetett vele találkozni a rábaközi helytörténet-kutatók rendezvényein, hiszen közel állt hozzá e terület. Boldogan látta vendégül helytörténész barátait, amikor Árpáson tartották meg a kutatók napját 2013-ban. És persze a lovasmegmozdulásokról sem maradt el soha.

Legutóbb tavasszal beszélgettünk. A nótás rádióban hallottam meg a hangját, dalt kért nyugdíjastársai számára. A műsorvezető Sándor bácsinak szólította. „Hol vagy Te még a Sándor bácsitól?" – írtam neki SMS-üzenetben. Felhívott erre, pár szót váltottunk. Azt mondta: „Az idő megy, és bizony lassan én is Sándor bácsi leszek." Sajnos ez már nem adatik meg Feller Sándornak, odafönt másként döntöttek és mennie kellett. Emléke azonban megmarad jó emlékezetünkben. Nyugodj békében, Sanyi!