hirdetés

2021.09.26. 12:32

A vadkovászos Szerencsetarsoly sokáig puha marad

A legjobb hagyományos péksütemény címet és a Nemzeti Agrárkamara díját is elnyerte a Pedró Pékség a győri kenyérfesztiválon, ahol nemcsak a vásárlók, hanem a pékek is nagyszerűen érezték magukat. 

Fotó: Pinter Adam Cincer

A szeptemberi fesztiválon egymással vívtak a péklapátok, a rendezvény leglátványosabb eleme pedig kétségkívül a tésztából formázott Szent István

király volt a Pedró Pékség standján.

„Annyi jó dolog történt ebben az évben, hogy úgy éreztük, meg kell formáznunk államalapító királyunkat, egy kenyérszobor formájában. Idén a Pedróé lett a város kenyere, amelyet a székesegyházban szenteltek meg. A bevételünkből jelentős összeggel tudtuk támogatni a városháza harangjainak elkészítését, s nem maradtak el a szakmai elismerések sem” − mondta Vajda Péter, a Pedró Pékség tulajdonosa, aki erdélyi és felvidéki pék barátait is meghívta az eseményre.

A látogatók megkóstolhatták nemcsak a frissen sült, gazdagon megrakott kenyérlángost, hanem a város hivatalos kenyerét, a Győr fennállásának jubileumára készített Győr 750 kenyeret is. Ezt egyébként szeptembertől az adyvárosiak is rendszeresen megvásárolhatják, hiszen a Kodály Zoltán út 51. alatt nyílt meg a Pedró Pékség legújabb boltja.

Itt kapható – a Pedró rengeteg finomsága között – a Szerencsetarsoly, a mindenki számára elérhető egészséges durumlisztes kenyér, amely félfehér búzaliszt és durumliszt keverékéből készül, natúr vadkovásszal. A búzaliszthez adott kovász 16 órán át érik, ezután kerül a tésztába a 30 százaléknyi durumliszt. A fentieken kívül a kenyér semmilyen mesterséges tömeg- vagy térfogatnövelő adalékanyagot, sem hozzáadott élesztőt nem tartalmaz. Magas víztartalma miatt sokáig friss és puha marad, kiváló szendvicsalapanyag.

Érdemes kipróbálni a durumbúzából készült pékárukat, hiszen lisztje az emésztést elősegítő rostokban A-, B- és E-vitaminban és ásványi anyagokban gazdag. A Szerencsetarsoly − lassan felszívódó keményítőtartalma miatt − kifejezetten ajánlott cukorbetegek részére, mivel lassabban emeli a vércukorszintet, mint a hagyományos fehér kenyerek. Kiválóan illeszkedik a sportolók étrendjébe is, számukra magas fehérjetartalma miatt ajánlott a fogyasztása. A ropogós kézműves búzakenyér egyébként 2019-ben elnyerte a Magyar Pékszövetség megmérettetésén a legjobb fehér kenyér díjat, s egyben a 2019-es év Szent István-napi kenyerének is választották.

(x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában