Ország-világ

2018.02.11. 07:33

Szaúdi vallástudós: nem kötelező a nőknek abaját viselniük

A vallástudós azt mondta: a hívő muszlim nők 90 százaléka a muzulmán világban úgysem hord abaját, és nem is kell senkit erre kényszeríteni.

A szaúdi nőknek nem kell kötelezően viselniük a hagyományos muszlim, lenge és hosszú fekete öltözetet, az abaját - mondta szombaton Szaúd-Arábia legfőbb vallási testületének egyik tagja. A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy Sejk Abdullah al-Mutlak véleménye újabb jele annak, hogy az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyságban elmozdulás tapasztalható a modernizáció irányába Mohamed bin Szalmán trónörökös befolyásának növekedésével.

 

Mutlak televíziós műsorában kiemelte: egy muszlim nőnek szerényen kell öltözködnie, de ez nem feltétlenül jelenti az abaja viselését. Mint mondta, a hívő muszlim nők 90 százaléka a muzulmán világban úgysem hord abaját, és nem is kell senkit erre kényszeríteni. A nyilatkozat bár önmagában nem jelenti a törvények megváltoztatását, mégis egyedülálló abban, hogy ez az első ebben a témában, ráadásul egy befolyásos iszlám jogtudós szájából hangzott el. Kizárólag a szaúdi vezetés által kiválasztott legfelsőbb vallási hivatal tagjainak van joga ahhoz, hogy fatvákat, vagyis vallásjogi döntéseket hozzanak egyes kérdésekről.

 

A konzervatív iszlám királyságban szigorú társadalmi szabályok vonatkoznak a nőkre, de megfigyelhető az utóbbi időben jogaik fokozatos kiterjesztése. Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király tavaly szeptemberben rendeletet írt alá arról, hogy engedélyezik nőknek az addig tiltott autóvezetést, illetve sporteseményeket is látogathatnak. A változás szele a divatot is megérintette, az utóbbi években a szaúdi nők elkezdtek színesebb abajákat viselni. A hagyományos feketék mellett megjelentek a világoskékek és rózsaszínűek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában