Pünkösdvasárnap

2024.05.19. 14:01

Ferenc pápa felszólította a nemzetek vezetőit, hogy nyissák meg a béke kapuit

Ferenc pápa a Szentlélek közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a nemzetek vezetői nyissák meg a béke kapuit, és az ukrajnai Harkiv városáról is megemlékezett a Szent Péter téren pünkösdvasárnap, amikor az egyház a Szentlélek kiáradását ünnepli.

MW

Ferenc pápa integet a Szent Péter térre néző apostoli palota ablakából 2024. május 19-én a Vatikánban

Forrás: AFP

Fotó: Andreas SOLARO

A katolikus egyházfő a Mennyek Királynője imádságot kísérő déli beszédében 

a Szentlélek feladatának nevezte, hogy az egymással ellentétes helyzetekben és a konfliktusokban helyreállítsa a harmóniát "a szívekben, a családokban, a társadalomban és az egész világon".

A pápa a Szentlélek beavatkozását kérte a közösség és a testvériség megerősítésében a különböző keresztény egyházak között, valamint azt, hogy a Szentlélek adjon bátorságot a nemzetek vezetőinek a párbeszédhez, ami a háborúk végéhez vezethet.

Nagyon sok háború van, gondoljunk Ukrajnára, mindenekelőtt Harkiv városára, amely két napja szenvedett támadást. Gondoljunk a Szentföldre, Palesztinára és Izraelre. A Szentlélek vezesse a nemzetek vezetőit és mindannyiunkat a béke kapuinak megnyitására

– hangoztatta. 

A pápa a Szent Péter-bazilikában délelőtt bemutatott ünnepi misén homíliájában azt mondta, a Szentlélek adjon erőt ahhoz, hogy "ne adjuk fel" a béke akarását.

Továbbra is a békéről beszéljünk annak, aki háborút akar, megbocsátásról annak, aki bosszút hint el, befogadásról és szolidaritásról annak, aki eltorlaszolja az ajtókat és akadályokat emel, életről annak, aki a halált választja, tiszteletről annak, aki szeret (mást) megalázni, hűségről annak, aki minden köteléket elutasít, összekeverve a szabadságot a felületes, homályos és üres individualizmussal

– mondta a pápa homíliájában.

Az egyházfő hozzátette, a felsorolt értékeket úgy kell képviselni, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni a nehézségektől, a kigyúnyolástól, az esetleges ellenállástól, melyek "ahogyan a múltban, ma sem hiányoznak".

A pápa úgy vélte, 

nagy szükségünk van a reményre, szükségünk van a béke, testvériség, igazságosság, szolidaritás távlatára. Az életben ez az egyetlen járható út, nincsen másik

– hangoztatta.

Megjegyezte, hogy a remény nem egyszerűen optimizmust jelent. Parti horgonyhoz hasonlította a reményt, amelyhez az ember ki tud jutni a vízből a horgonyhoz rögzített kötélbe kapaszkodva.

Saját egyházának üzenve a pápa kijelentette, hogy az Evangéliumot a mai világban úgy kell hírül adni, hogy "túllépünk nemcsak a földrajzi határokon, hanem az etnikai és vallási sorompókon is, egy tényleg egyetemes küldetésért".

Ferenc pápa hangoztatta, hogy mindenkit be kell fogadni: "ne feledkezzünk meg erről: mindenkit, mindenkit, mindenkit".

A Szent Péter-bazilikában Dóbisz Áron orgonaművész lépett fel, aki szombaton már ingyenes ünnepi koncertet mutatott be a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikában és a belvárosi Gesu templomban is.

Pünkösdvasárnap délben a római Pantheon mennyezeti nyílásán keresztül több ezer vörös rózsaszirmot hullajtottak lefelé a tűzoltók a Szentlélek kiáradása jelképeként.

Pünkösdhétfő Olaszországban nem számít pirosbetűs ünnepnek: 1949-ben törölték el a túl sok tavaszi munkaszüneti nap torlódása elkerülésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában