Határok

2024.02.20. 13:41

Közösen üzentek Gyurcsánynak a bírák

Visszautasítják a Demokratikus Koalíció frakcióvezetőjének fenyegetését.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Együtt küldött levelet Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetőjének az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke. Senyei György és Szabó Péter az egykori miniszterelnök tegnapi Facebook-bejegyzésére reagált, amelyben Gyurcsány ismét fenyegetőzött.

A bírók a Varju László és Fekete-Győr András elleni, folyamatban lévő eljárások kapcsán úgy fogalmaztak: az, hogy egy eljárás résztvevői politikusok, még nem jelenti azt, hogy léteznének politikai perek, hiszen

Magyarországon az alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét.

A bírák végezetül visszautasították Gyurcsány Ferenc fenyegetését: azt írták, hogy a bírák és az ügyészek munkájukkal kapcsolatban kritizálhatóak, de fenyegetésnek vagy annak sugalmazásának helye nincs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában