NAV-nyomozás

2024.01.23. 13:33

A sikkasztás gyanúja is felvetődhet a Lánchíd-botrány főszereplőjének ügyében (frissült, videó)

Sajtóhírek szerint a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. 900 millió forintja landolt az Amnesty-vezér testvérének, Vig Mórnak magán- és ügyvédi letéti számláján, amit készpénzben fel is vettek – adta hírül a Magyar Nemzet.

MW

Illusztráció

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Az adóhatóság az atv.hu értesülése szerint azt is vizsgálja, hogy érkeztek-e utalások Vig Mór (aki az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére) ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022. januárjában vesztegetés elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból.

Ha ez valóban így volt, ez több kérdést is felvet. A Magyar Nemzet ügyvédi forrásai szerint egyrészt Vignek meg kellett volna szüntetnie a számláját, ha ezt nem tette, már nem járt el szabályosan. 

Másrészt, az ügyvédi letéti számlára pontosan meghatározott célból érkeznek pénzek, melyeket egy ideig ügyvédre bíznak, például ingatlanvásárlási ügyleteknél. Ha Vig esetében ez nem így történt, ráadásul az oda érkező összegeket a jogász öncélúan felvette, az súlyos bűncselekménynek, sikkasztásnak hívják. 

Megjegyzendő, ha Vig Mór cégétől a magánszámlájára is indokolatlanul érkeztek az A-Híd pénzei, az is minősülhet sikkasztásnak a lap forrásai szerint.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Az A-Híd Zrt. mesteri módon kerüli ki a kellemetlen kérdéseket 

A Magyar Nemzet kereste az A-Híd Zrt-t, a helyszínen azonban azt a tájékoztatást adták, hogy a folyamatban lévő nyomozásra való tekintettel csak írásban válaszolnak a kérdésekre.  

A forgatóstáb azt szerette volna megtudni, hogy milyen üzleti kapcsolatban állt az A-Híd Zrt. a Sunstrike Hungary Kft.-vel, honnan származott az a több mint egy milliárd forint, amit a sajtóhírek szerint átutaltak a Sunstrike Hungary Kft.-nek, és volt-e annak bármi köze a Lánchíd felújításához. 

Az írásban feltett kérdésekre ugyan érkezett egy válaszlevél, a Magyar Nemzet azonban egyetlen konkrét kérdésre sem kapott választ.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

Brenner Koloman minél előbb megkezdené a korrupciógyanús Lánchíd-beruházás vizsgálatát

Fővárosi Közgyűlésbe képviselőket delegáló pártok bármelyikétől felelőtlenség lenne, ha nem támogatnák a korrupciógyanús Lánchíd-felújítás kivizsgálását

 – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Brenner Koloman, aki még a héten munkához látna. 

A Jobbik főpolgármester-jelöltje „érdekes kérdésnek” nevezte, ha valamelyik párt képviselője nem lenne hajlandó részt venni a bizottság munkájában.

Mivel jelenleg zajlik a nyomozás, ilyen helyzetben nem lehet titkolnivalója egy felelősségteljes politikai tábornak. Szerintem az együttműködés mindannyiunk érdeke, hiszen különösen fontos lenne kideríteni, hogy a budapesti polgárok pénzéből 1,4 milliárd forint valóban egy számlagyárhoz jutott-e a hídfelújítás kapcsán. Tisztázni lehetne, hogy erről ki tudott és milyen döntések születtek a háttérben

 – fejtette ki Brenner.

Hozzátette, hogy

a bizottság ugyancsak vizsgálná Karácsony Gergely adománygyűjtő ládikáinak ügyét, valamint a rejtélyes visszalépését is Márki-Zay Péter javára 2021-es baloldali előválasztáson,

hiszen a főpolgármester még nem adott hiteles választ ezekre a kérdésekre.

Ráadásul Karácsony Gergely jogi főtanácsadójánál, Tordai Csabánál is nemrégiben tartottak házkutatást, ahogy a a főpolgármester mozgalmának jogi képviselőjénél, Perjés Gábornál is

 – mondta a jobbikos politikus, aki szerint a vizsgálóbizottság ezekben az ügyekben is igyekezne megállapítani a politikai felelősséget.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában