Következmények

2023.10.17. 09:48

Menczer Tamás: a bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti (videó)

A bevándorlás a konfliktusok behozatalát jelenti, Brüsszel mégis azt tervezi, hogyan hozzák be a migránsokat – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

MW

Menczer Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Menczer Tamás a hétfői brüsszeli lövöldözéssel kapcsolatban kifejtette: Európa nyugati felén terroristák uralják az iskolákat, az utcákat. Ebben a helyzetben a politikusoktól nem azt várják az emberek, hogy érezzenek együtt velük, hanem, hogy védjék meg őket, és tegyenek meg mindent a biztonságukért, ehhez képest Brüsszelben a mai napig sokpontos tervek vannak, hogy hogyan hozzák be a migránsokat, holott csak egy pont kell: senki nem jöhet be – mondta.

Hozzátette: nyilvánvaló, hogy aki beengedte a terroristákat, egy visszafordíthatatlan folyamatot indított el, mert 

az az ország, amely egyszer bevándorlóországgá válik vagy akár deklaráltan az akar lenni, mint például Németország, az soha többet nem fogja tudni ezt az állapotot megváltoztatni.

Úgy fogalmazott, "terroristák behozatala, konfliktusok behozatala, bűnözés behozatala, gyilkosság, félelem, párhuzamos társadalmak, ezt jelenti a bevándorlás; erre mondtuk mi azt 2015-től kezdődően, hogy ebből nem kérünk".

Menczer Tamás kitért arra:

 eddig 547 magyart hoztak ki Izraelből, ötször repült be a magyar légierő a konfliktuszónába, és volt hajós evakuáció is. A Gázai-övezetben 15 magyarral vannak kapcsolatban, ők a körülményekhez képest jól vannak, bár többször kellett a biztonsági helyzet miatt a pozíciójukat megváltoztatni

 – mondta.

Megjegyezte: amikor emberéletek mentéséről van szó, akkor nincs helye a belpolitikai csatározásnak, és a baloldal teljes felelőtlenségét, teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy Hadházy Ákos független képviselő és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke mégis támadja őket az izraeli mentőakciókkal kapcsolatban.

Az államtitkár a miniszterelnök kínai látogatásáról elmondta: politikai, gazdasági és védelmi megbeszélésekről van szó, ugyanis a világban jelenlévő kihívásokat csak együttműködéssel lehet megoldani, a helyes válaszokat csak így lehet megtalálni. Sajnos Brüsszelben a blokkosodás felé akarják vinni a világot, az európai és az orosz gazdaság összeköttetését már módszeresen elvágták, és most Kínával is ugyanezt szeretnék tenni – vélekedett. Hozzátette: azonban az európai és a magyar érdek is az együttműködés.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy 

a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogfosztása 2015 óta tendenciózusan zajlik gyakorlatilag az élet minden területén. 

Már meglévő, szerzett jogokat vettek el a magyar nemzeti közösségtől, ami ellentétes minden európai értékkel, európai szabállyal, nemzetközi és kétoldalú megállapodással – mondta.

Kiemelte: "azt várjuk az ukrán vezetőktől, hogy azokat a jogokat, amelyekkel korábban a magyar nemzeti közösség már rendelkezett, adják vissza". Magyarország a jogfosztás dacára a háború miatt humanitárius eszközökkel támogatja Ukrajnát, de a magyar nemzeti közösség mellett "mindig ki fogunk állni", és Ukrajna euroatlanti integrációját "nem támogatjuk addig, amíg ezeket a jogokat nem adják vissza" – jelentette ki az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában