Családpolitika

2023.06.27. 13:19

Hornung Ágnes: idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba

Idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Zánkán.

MW

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára beszél a nyári Erzsébet-táborok hivatalos megnyitóján a zánkai Erzsébet-táborban 2023. június 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

 Hornung Ágnes közölte, az Erzsébet-táborok indulásakor, tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni a programban, tavalyra ez a szám már 180 ezerre nőtt, és idén is ugyanennyi gyerekre számítanak az egész év során.

 A nyári táborokba 130 ezer gyereket várnak: a két legfőbb helyszínen, Zánkán és Fonyódligeten 35 ezret, a napközis táborokban 88 ezret, az egyéb helyszíneken több mint 10 ezret

 - ismertette az államtitkár.
Hornung Ágnes elmondta, az elmúlt években megújult táborokban 21. századi körülmények között várják a gyerekeket, akiknek egyedülálló élményeket kínálnak. Zánkán például több mint 60 program közül válogathatnak a résztvevők: kipróbálhatnak többféle sportot, részt vehetnek tudásalapú, ismeretterjesztő, oktató programokon, valamint belekóstolhatnak a robotika vagy a 3D-nyomtatás világába is.

Az ottalvós és a napközis táborok mellett vannak családi Erzsébet-táborok is, valamint gondoltak a nehézségekkel küzdő gyerekekre is, külön tábort szerveznek az 1-es típusú diabétesszel, a valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal élőknek

 - tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is van egy tábor.

Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a családügyi területen hármas célt követnek több mint 13 éve: minden vágyott gyerek megszülethessen, a családok anyagi biztonságban élhessenek, valamint minőségi kapcsolat legyen a munka és magánélet között.

Ezt szolgálja a több mint harmincféle családpolitikai intézkedés, valamint az Európában egyedülálló táboroztatási forma is, amely anyagi segítséget nyújt a családoknak, leveszi a terhet a szülők válláról azzal, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között tölthetnek minőségi időt, valamint hozzájárul a munka-magánélet egyensúlyához is, mert miközben a szülők dolgoznak, a gyerekek élményeket szereznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában