Vergődik a közösségi médiában

2021.12.10. 06:15

Márki-Zay Péter mélyrepülésben

Márki-Zay Péter korábban ostobaságnak nevezte a közüzemi költségek leszorítását, helyette kevesebb víz, gáz fogyasztására, kisebb autó vásárlására akarta bírni a magyarokat. A rezsicsökkentés ügye mellett a gyermekvédelem bírálatát sem engedi el, az LMBTQ-lobbi szekerét tolja továbbra is. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének mondatait nem felejtik el a választók, az online világban ugyanis csak 62 ezer interakciót tudott felmutatni a hódmezővásárhelyi politikus, amivel a 11. helyen zárt.

A közösségi médiában Márki-Zay Péter továbbra is gyengén teljesít, mivel csak 62 ezer interakciót tudott felmutatni a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, amivel a politikusok között a 11. helyen zárt – derült ki a balliberális Telex múlt heti összesítéséből. A trend nem új keletű, mivel az elmúlt hetekben Márki-Zay Péter csak vergődött a közösségi médiában, ami azt jelentheti, hogy a baloldal kormányfőjelöltjének a rezsicsökkentést támadó és az LMBTQ-propagandát támogató megnyilvánulásai nem találtak érdeklődőkre a magyarok között. 

A szivárványkoalíció politikusai közül a botrányt botrányra halmozó Karácsony Gergely, az előválasztáson megbukott Jakab Péter vagy Szabó Tímea is megelőzte Márki-Zayt a Telex felmérésében.

Emellett a Mandiner LikeFight nevű sorozatának a legutóbbi részéből kiderült, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje hiába posztolt többet a közösségi médiában, mint az előző héten, ez a baloldali politikusok között még mindig csak a hatodik helyre volt elegendő - számol be róla a Magyar Nemzet.

Mindezt érzékelhette Márki-Zay, aki próbálja menteni a menthetőt, és arról beszélt, hogy okos rezsicsökkentésre van szükség. Állítása szerint ezt a jelenleg is működő hódmezővásárhelyi modell alapján tenné meg, ahol több száz millió forintos beruházás keretében 77 százalékkal csökkentették egy intézmény energiaköltségét. A megszólalás után a Kontra arra hívta fel a figyelmet, hogy a településen az energetikai fejlesztések túlnyomó többsége az előző, fideszes városvezetéshez köthető.

Micsoda ostobaság volt annak idején így rezsit csökkenteni! Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra. Persze, lehet rezsit csökkenteni: le kell szigetelni a házakat

– magyarázta korábban Márki-Zay Péter. Továbbá a Gyurcsány-koalíció miniszterelnök-jelöltje szerint a valódi rezsicsökkentést nem lehet a lakossági energiaárak alacsonyan tartásával elérni.

– A Fidesz által kezdeményezett népszavazás ostoba és uszító. Nyilvánvalóan senki nem veheti komolyan, hogy óvodásokat szülői engedély nélkül bárki is át akar műteni kisfiúból kislánnyá – nyilatkozta Márki-Zay Péter szerdán az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hozzátette: a népszavazás teljesen felesleges, és nem szabad részt venni rajta. Tehát a baloldal kormányfőjelöltje az LMBTQ-propagandával kapcsolatban továbbra sem tágít. Emlékezetes, hogy Márki-Zay korábban azt mondta: ha tehetné, akkor eltörölné a gyermekvédelmi törvényt, mivel az szerinte gyűlöletkeltő, az LMBTQ-lobbi kiskorúakat célzó propagandáját pedig nem tartja valós problémának.

„Fejezze be az utánrúgásait” 

„A baloldal miniszterelnök-jelöltje, úgy tűnik, mindent mesterfokon tud, kezdve a trágyázástól az aberrált jelző használatáig” – rögzítette a Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) közleménye. Hozzátették: Márki-Zay Péter – futballnyelven szólva – fejezze be az „utánrúgásait”, mert ezekért a normális társadalmi élet szereplőitől is kiállítás jár. „Márki-Zay közgazdászként is repeszt, hazugságnak nevezi a rezsicsökkentést, majd pár napos gondolkodás után bejelenti, hogy ő megtartaná, de másként csinálná. Nagy a duma, nem veszi észre, hogy ő még csak egy hordószónok, de azok között is a gyengék közé sorolható. Az aberrált szót nap mint nap használja fűre-fára, beteges ismételgetéssel, és úgy véli, mindenre tud orvosságot, azaz a XXI. század polihisztora” – fogalmaztak.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)

Ezek is érdekelhetik