Covid–19

2021.11.24. 10:58

Müller Cecília: a harmadik oltás 80-90 százalékra emeli a védettséget

Soha nem volt annyira szükség a koronavírus elleni védőoltásra, mint most, hiszen versenyt futunk az idővel – mondta az országos tiszti főorvos az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Müller Cecília azt mondta, a negyedik járványhullám felfutó szakaszában vagyunk, a fertőzöttek száma napról napra emelkedik és nő a kórházba kerülők száma is. Ezért fontos az oltások felvétele, hiszen legalább két hétnek kell eltelnie, hogy a vakcina kifejtse hatását.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a védőoltás sem véd meg ugyan százszázalékosan a fertőzéstől, de elkerülhető vele a betegség súlyos lefolyása, a kórházba kerülés.

Kitért az oltási akcióhét tapasztalataira, amelyet jónak értékelt, hozzátéve, hogy a regisztráció és időpontfoglalás nélküli oltási lehetőség „úgy tűnik, kicsit kényelmesebb forma” az embereknek.

Az akcióhét első napján, hétfőn több mint 14 ezren kérték első adag oltást, ami mutat egyfajta szándékot az oltási sorozat befejezésére – mondta.

A szakember kiemelte, a harmadik védőoltás felvétele is nagyon fontos, ezzel újra magasra, 80-90 százalékra lehet emelni a szervezet védekezési képességét.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a fertőzés következtében a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres, bizonyos krónikus kockázatoknál pedig akár tizenhétszeres is lehet.

A vírus örökítőanyagának szennyvízben mért értékeiről elmondta, azok magas szinten stagnálnak, de a stagnálás azt mutatja, hogy egy-két hét múlva a járványhullám tetőzhet Magyarországon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában