technikai ok

2020.12.23. 06:50

Csak jövőre ítélik el a volt MSZP-vezető Simon Gábort

A Központi Nyomozó Főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratában Simon Gáborra, a szocialisták volt elnökhelyettesére. A volt politikus nem árulja el, kinek a százmillióit kezelte a svájci és osztrák bankokban.

Hat éve lesz robbant ki az MSZP elnökhelyettesének, Simon Gábornak a botránya, ami megrengette pártját, és dicstelen végét jelentette politikai pályafutásának. Az elsőfokú ítélet meghozatalára csak 2021-ben kerülhet sor, miután múlt héten közelebbről meg nem nevezett technikai ok miatt elnapolták az egykori politikus tárgyalását. Az eljárást egyébként nyáron kezdték újra új bíróval – írja a Magyar Nemzet.

Simon Gábor a Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el – derült ki a közvélemény számára 2014. február 4-én. A büntetőeljárás során Simon tagadta, hogy övé volna a pénz, ám ma sem tudjuk, kinek a pénzét kezelte, mivel a politikus nem volt hajlandó erről beszélni sem a nyomozó ügyészek, sem a bíróság előtt.

Korábban megírtuk: az MSZP volt elnökhelyettesének végzetét a politikai kalandornak, a néhai Welsz Tamásnak köszönheti, akinek a végórái 2014-ben Simon lebukásával kezdődtek. A politikust különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsították, majd később vádolták meg, mert adózatlan százmilliókat találtak hozzá köthető külföldi bankszámlákon. Welszet is gyanúsítottként hallgatták ki, miután előkerült egy hamisított Bissau-guineai útlevél Gabriel Derdák névre kitöltve a politikus adataival (a Derdák Simon Gábor édesanyjának vezetékneve). A kalandor a halála napján teherautónyi iratot adott át a nyomozóknak, majd az őt szállító rendőrautóban halálos mérget vett be.

A vádirat lényege szerint az MSZP akkori elnökhelyettese rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, amely után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak. Simon Gábor 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi, illetve egy svájci bankban, amelyről ott saját vagyonaként nyilatkozott. Eközben a 2008 és 2012 közötti vagyon­nyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel. A volt politikus az eljárás során befizette az adóhátralékot, így, mivel a kár megtérült, a büntetése korlátlanul enyhíthető.

A perben már csak Simon Gábor a vádlott, a másodrendű vádlott, K. József beismerő vallomást tett, miszerint a hamis útlevél készítésére adott megbízást. K.-ra pénzbüntetést szabott ki a bíróság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában