Ország-világ

2019.05.04. 14:31

Megnyílt az évad a Velencei-tónál

Megkoszorúzták a tavat a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) szombati szezonnyitóján, ezzel hivatalosan is megkezdődött a 2019-es évad.

mti

Az ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség elnöke hangsúlyozta: nem minden gyerek lesz élsportoló, olimpiai- vagy világbajnok, az csak a piramis csúcsa.


Ennél sokkal fontosabb, hogy szeressék a vizet, a közösséget, a választott sportágat és embereket faragjanak belőlük. Mint mondta, a VVSI-nél pallérozódó gyerekek később az élet sok területén megjelennek, a sport pedig segít nekik a helytállásban. Tessely Zoltán, a Pannónia Szíve program és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a sportiskolában minden nap a fiatalokról szól. Úgy vélte, a nagyszerű környezet idén is lehetőséget ad nekik arra, hogy lépéseket tegyenek saját álmaik megvalósulásáért.


L. Simon László országgyűlési képviselő jelentős dolognak nevezte az északi evezőspálya teljes felújítását, amely világversenyek megrendezésére lesz alkalmas. Jelezte, hogy az első komoly versenyt szeptemberben rendezik a pályán, amikor masters evezős vébének ad otthont. Az MTI érdeklődésére Deák Csaba, a VVSI ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a klub színeiben mintegy háromszáz, utánpótláskorú gyerek sportol: a vitorlázók ötvenen, az evezősök százan vannak, a kajak-kenusok létszáma pedig százötven.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában