Ország-világ

2018.12.29. 08:00

Már 90 ezer magyar dolgozik Ausztriában

A határ környékén már szinte minden családból dolgozik legalább egy ember Ausztriában. Az osztrákoknál munkát vállaló magyarok számának növekedése folyamatos, igaz, üteme kicsit lassult. Ők jórészt ingázók, azaz nem költöznek el hazánkból.

Rimányi Zita

Alig haladta meg a 26 ezret az Ausztriában dolgozó magyarok száma 2011 áprilisában, ám a következő hónapban feloldották az osztrák munkaerőpiaci korlátozást. Már nem kellett honfitársainknak munkavállalási engedélyt beszerezniük és hamar még több mint ötezren kezdtek el szomszédainkhoz munkába járni.


Összesen már több mint hatvanezren voltak 2014-ben, 2016 végére a 81 ezret is túllépte a számuk, a legfrissebb hivatalos adatok szerint pedig már a kilencvenezret is. Azaz hét év alatt megtriplázódott az Ausztriába ingázók száma. Ugyanis túlnyomó többségben olyanokról van szó, akik Nyugat- és Észak-Dunántúlról naponta, hetente, havonta, autóval, vonattal járnak át a határon túlra pénzt keresni.


Érdemes összehasonlítani az osztrák munkaerőpiacon a magyarok számát a többi külföldiével. A németek, akik szintén jobbára hazájukból ingáznak, több mint százezren vannak. S a magyarokénál nagyobb arányban növekszik a horvát, a szlovén, a szerb, az orosz, az olasz, a román és a szlovák állampolgárok száma is.


Utóbbiak közt sok a magyar nemzetiségű. Magyar munkanélküli viszont csak pár ezer van Ausztriában, ráadásul számuk csökkenő tendenciát mutat – ez is az ingázásból adódik, mert aki elveszti kinti munkáját, az itthon kap ellátást. Az osztrákoknál a munkanélküliek közt jelentős arányban a szírek, az afgánok, az irakiak száma emelkedik.


Idén a legtöbb magyar augusztusban dolgozott legálisan Ausztriában az osztrák szociális tárca adatai szerint, a legkevesebb áprilisban. A legnagyobb arányú és számú növekedés az egy évvel korábbiakhoz képest ezek között az adatok közt márciusban volt. S az előző évek tapasztalatai alapján januárban, 2019 elején újabb jelentős emelkedés várható.


Az év közbeni változásokat pedig – amiket hírgrafikánk mutat – az idénymunkák indokolják. Sokan a téli vagy a nyári szezonra szerződnek le a vendéglátóiparban.


E területen azonban az osztrákoknál munkaerőhiány van, ezért azokat a magyarokat, akikkel elégedettek, nemcsak visszavárják a következő idényre, hanem folyamatos foglalkoztatási igazolást is adnak nekik. S mostanában már nem mindig várják el, hogy amikor sok a turista, hetente hat napon dolgozzanak. Pluszszabadnapokat adnak nekik, hogy megtartsák a jó munkaerőt.

– Vannak, akik először eredeti végzettségük szerint helyezkedtek el Ausztriában a vendéglátásban, de azóta kint más szakmát tanultak, hogy ne kelljen hétvégenként, esténként is dolgozniuk. Akad példa arra is, hogy akik korábban alkalmanként vállaltak szezonmunkát Ausztria távolabbi tartományaiban, már rendszeresen megteszik ezt és némelyikük családtagjai is kiköltöztek az osztrákokhoz. Azonban az Ausztriában dolgozó magyarok többsége a határon át ingázik és ez várhatóan így is marad. Berendezkedtek erre a kettős életre, ugyanis a határtérség speciális előnyeit használják ki. Béreik, juttatásaik jóval magasabbak, mint itthon lennének, viszont Magyarországon fizetik a lakhatást, veszik meg mindazt, ami itt kedvezőbb árú – mondta el Horváth Csaba, az Ausztriába ingázókat segítő Fairwork program projektmenedzsere.


A szakértő arról is beszélt, hogy az osztrákokhoz munkába járók közt sokan nemrég kezdtek el ingázni és többen tervezik ezt, miközben a kint dolgozók közül sokan már nyugdíjba készülnek. Horváth Csaba szerint amiatt viszont nem fogják feladni a magyarok ausztriai állásukat, hogy januártól csökken az összeg, amit az osztrákoktól kaphatnak családi pótlékként.


Ugyanis mindig több oka van arra egy-egy munkásnak, ha a határon át ingázás mellett dönt. S a magyar dolgozók ausztriai munkavállalását az utóbbi időben az árfolyamkülönbség is ösztönözte, az, hogy erősödött az euró a forinthoz képest.

IngáZóna a Kisalföldben

Ausztriában dolgozó régiónkbeliek mondják el tapasztalataikat hetente megjelenő IngáZóna oldalunkon, amelyen munkaügyi tanácsokat is adunk nekik. Rovatunk elérhető a Facebookon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában