Ország-világ

2018.09.18. 11:46

Szexvád: hazugságvizsgálatra is készek a hírbe hozott vízilabdások

Már januárban betámadták a két sportolót azzal, hogy megerőszakolták a 11 éves kislányt.

Miközben a szexváddal előálló kislány ügyvédje "felnőttfilmekbe illő jelenetekről" beszél, az egyik hírbe hozott vízilabdás állítja: alapvető tévedéseket tartalmaznak a gyermek által leírt állítólagos események – írja a Bors.


Egy nagyon súlyos állítás és a megvádolt sportolók határozott tagadása – a múlt héten kirobbant vízilabdás botrányban egyelőre ember nincs, aki igazságot tehetne.


A Bors múlt szombaton elsőként szólaltatta meg Kósz Zoltánt, aki már akkor is leszögezte: tiszta a lelkiismerete. Hétfőn azonban részletesen beszélt róla, hogy miképp látja a történteket.


Az olimpiai bajnok vízilabdázó, a Kópé UVSE egyik alapítója közölte: a lány vádaskodása valójában már januárban elkezdődött.


– A társam ekkor kapott egy MMS-t a kislány édesanyjától, amiben egy kézzel írt feljegyzés volt. Ebben a lány egyes szám első személyben leírja, hogyan létesített szexuális kapcsolatot Zsolt bácsival. A társam ezután felvette a kapcsolatot az édesanyával, hogy ezek nagyon ko­moly vádak, amiket tisztázni kellene – mondta Kósz. Hozzátette: korábban is voltak gondok a kilencéves kora óta a klubjukban sportoló lánnyal. Állítása szerint pénzt lopott a csapattársaitól az öltözőben, amiből rendőrségi feljelentés is lett.


– Én nem tudtam az MMS-ről mindaddig, amíg Zsolt nem szólt, hogy újabb üzenetet kapott. Ebben már engem is megnevezett a gyerek. Ekkor újból megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az édesanyával, aki elmondta, a kislány három éve mentális képzésre járt. Mi azonban próbáltunk volna neki ajánlani egy másik pszichológust, mert a jelek szerint a szakember módszerei nem voltak elég hatékonyak. A szülő azonban ezt megtagadta, nem volt hajlandó találkozni velünk – mondta Kósz Zoltán.


A kislány nagyon durva, felnőttfilmekbe illő jeleneteket írt le, de vannak benne életszerűtlen dolgok, amik megmutatják, hogy ez nem történhetett meg – mondta a korábbi pólós. Azt a hírt tagadta, hogy a rendőrség kihallgatása miatt hazarendelték volna őt külföldről.


– Egyelőre csak keresem az okokat, miért történhet mindez. Egyben biztos vagyok, nem személyes konfliktus következménye, mert amióta a klub létezik, mi ennek a családnak csak adtunk – mondta a Borsnak Kósz.


– Vannak nagyon nehéz órák, de innen már csak felfelé van. Az első tébolyult perióduson már túl vagyok. Állok elébe bármilyen vizsgálatnak, legyen az akár hazugságvizsgálat, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság. Ki merem jelenteni, rágalmazás az egész, egy ujjal sem nyúltunk hozzá a lányhoz – zárta Kósz Zoltán.


A Bors úgy tudja, hétfőn több szakértő is megvizsgálhatta a kislányt. A pszichológusi és nőgyógyász-szakvéleménynek óriási szerepe van az esetleges rendőrségi gyanúsítás szempontjából.

 

Borsonline.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában