Ország-világ

2018.08.02. 09:43

Darazsak szurkálták össze a 2 éves gyereket Sárváron egy luxushotel erkélyén

Agresszív darázsraj támadt egy 2 éves kisgyerekre egy wellnesshotelben. Darázsfészek volt a család által lefoglalt szoba erkélykorlátján, épp a kisfiú szemmagasságában - írta a Blikk.

Amint megérkeztek, a kis Benett elindult felfedezni a helyet, útba ejtve a teraszt is. Ott, ahogy minden mást, a korlátot is megmarkolászta. Épp a darázsfészeknél. Édesanyja azt látta a szobából, hogy a kisfiú kalimpálni kezd. Mikor kiszaladt hozzá, a gyerek már keservesen sírt - számolt be az esetről csütörtökön a Blikk.

Nagyon megrémültem, vagy 8-10 csípés érte a fején, fel is dagadt mind. Mentőt hívtunk, a kórházban az orvos azt mondta, meg is halhatott volna a kisfiam, ha érzékeny a darázscsípésre

– panaszolta  az édesanya, aki nem érti, hogy fordulhatott elő ez egy nem éppen olcsó, neves hotelben, miért nem veszik észre az alkalmazottak a darázsfészket.


– Az eset után még több mint 4 órán át nem történt semmi, csak később jöttek felszámolni a fészket – idézte fel Ágnes.


A kisfiút 12 óra múlva engedték ki a kórházból, szerencsére néhány piros duzzanattal megúszta. A család másik szobát szeretett volna kapni, de a hotel munkatársai azt mondták, nem tudják teljesíteni a kérést. Ágnesék ezután nem akartak tovább maradni. A hátralévő napok árát visszakapták, de a kórházban töltött napra szóló foglalást nem.


A Blikk szerette volna megtudni, miért nem egyezett meg velük a hotel, de a szálloda vezetősége nem reagált a lap megkeresésére - olvasható a blikk.hu-n.


 

Illusztráció


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában