Ország-világ

2017.04.03. 18:33

Trump ismét Hillary Clintont bírálta

Trump: Clinton soha nem kért bocsánatot azért hogy az elnökjelölti viták kérdéseit előre megkapta.

Donald Trump hétfőn közzétett Twitter-bejegyzésében ismét Hillary Clintont, a demokraták volt elnökjelöltjét bírálta.


Trump bejegyzésben feltette a kérdést, vajon Hillary Clinton korábbi kampányfőnökének, John Podestának a testvére kapott-e pénzt Oroszországtól azért, hogy közbenjárjon az oroszellenes szankciók feloldása érdekében, s erről tudott-e a demokraták volt elnökjelöltje, korábbi külügyminiszter. 

    

Az elnök azt sugallta, hogy nagy pénzt fizetthettek John Podesta testvérének az Oroszország elleni szankciók feloldásáért? Trump megfigyelők szerint arra a televíziós beszélgetésre reagált, amely vasárnap a Fox-televízióban hangzott el, s amelyben Newt Gingrich, volt republikánus házelnök "abszurdnak" nevezte a Trump és kampánycsapara, valamint Oroszország közötti kapcsolatokról szóló információkat, s azt állította, hogy a volt elnök, Barack Obama kormányzatának tagjai állhatnak a háttérben. 

   

Gingrich John Podesta testvére, Tony Podesta Oroszországhoz fűződő üzleti kapcsolatait szóba hozva leszögezte: "a Podesta-testvérek egyike egy orosz bank regisztrált ügynöke, s ennek különböző összefüggései vannak, amelyekről a "Clinton készpénze" című könyvében Peter Schweizer is írt".

Newt Gingrich hangsúlyozta: "ironikus, hogy az egyetlen valós bizonyíték arra, hogy az oroszok pénzzel tényleges befolyást vásároltak, a demokratákkal áll kapcsolatban". 

    

A The Daily Caller című, internetes konzervatív portál márciusban közölt - szenátusi adatokra hivatkozó - részletesen adatolt riportot arról, hogy a köztudomásúan Oroszország lobbistájaként tevékenykedő Tony Podesta cégének tavaly az orosz Sberbank 170 ezer dollárt fizetett egy hathónapos megbízásért, konkrétan azért, hogy tegyen meg mindent az oroszellenes szankciók feloldásáért. 

    

Twitter-bejegyzésében Trump bírálta Clintont, mert - mint fogalmazott - soha nem kért bocsánatot azért hogy az elnökjelölti viták kérdéseit előre megkapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában