2016.02.04. 08:39
Szöul szerint Észak-Korea az északnyugati partvidékéről készül rakétát kilőni
Észak-Korea várhatóan észak-nyugati partvidékéről készül rakétát kilőni - közölte csütörtökön a szöuli védelmi minisztérium, jelezve, hogy készek elfogni e rakétát vagy annak részeit, ha az dél-koreai területre esne.
A szöuli védelmi tárca szóvivője szerint Phenjan az ország északnyugati részén található Szohe űrközpontból fogja felbocsátani a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát. A minisztérium hozzátette: szükség esetén - tehát ha dél-koreai területre esne - készek elfogni ezt a rakétát vagy annak részeit.
Az NHK japán televízió ugyanakkor műholdfelvételek alapján észlelte, hogy egy mobil rakétaindító szerkezetet egy másik rakétabázisra, az észak-keleti partra szállítottak. Tokióban ebből arra következtetnek, hogy Phenjan esetleg további - kisebb hatótávolságú - rakétákat is kilőni készül.
Észak-Korea kedden jelentette be egy "műhold felbocsátásának" szándékáról szóló hírt, amit megerősített a londoni székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) egyik szóvivője, a japán Kyodo hírügynökség értesülései szerint a tesztet a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek (ITU) is bejelentették.
Phenjan legutóbb 2012 decemberében hajtott végre - állítása szerint - műholdfellövést. Amerikai és dél-koreai katonai szakértők szerint ugyanakkor az észak-koreai tesztek célja nem műholdak Föld körüli pályára állítása, hanem a hasznos terhet szállító, nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták tesztelése.