2016.01.28. 21:31
A terrorszervezet inspirálta a tel-avivi lövöldözőt
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet inspirálta azt a 31 éves izraeli arab fiatalembert, aki négy héttel ezelőtt tüzet nyitott egy tel-avivi belvárosi bár vendégeire - erősítette meg csütörtökön a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat.
Ez az első alkalom, hogy a Sin Bét közvetlen kapcsolódást állapít meg az Iszlám Állam és egy izraeli merénylő között.
A január 1-jén Tel-Aviv egyik bárjánál végrehajtott fegyveres támadásban ketten meghaltak és tízen megsebesültek. Egy szemtanú beszámolója szerint a zsúfolt bár üvegfala előtt megállt egy harminc év körüli, fekete hajú férfi, elővette fegyverét, majd lőni kezdte a bent tartózkodókat. Ezt követően elmenekült a helyszínről. A biztonsági kamerák felvételei alapján apja által azonosított elkövetőt, Nasat Milhemet a hatóságok egyhetes hajtóvadászat után tűzharcban agyonlőtték.
Az izraeli belbiztonsági szolgálat egyik munkatársa csütörtökön azt mondta, hogy a merénylő a támadás után olyan feliratot függesztett ki a bárban, amelyen a Daesh rövidítés, az Iszlám Állam korábbi megnevezésének arab betűszava volt olvasható.
Korábbi videofelvételeken Milhem arra szólította fel a keresztényeket, hogy térjenek át az iszlámra, vagy a zsidókat és síita muszlimokat szidalmazta.
Az arab izraeliek az izraeli lakosság húsz százalékát teszik ki. Ők azoknak a palesztinoknak a leszármazottai, akik Izrael 1948-as megalapítását követően is az országban maradtak. Közülük sokan panaszkodnak hátrányos megkülönböztetésre.
A tel-avivi lövöldözőt 2007-ben egyszer már ötéves börtönbüntetésre ítélték, mert megtámadott egy katonát és megpróbálta elvenni a fegyverét. Ügyvédje szerint nem volt beszámítható, a helyi médiában nyilatkozó rokonai és ismerősei szerint pedig gondolkozását alapvetően meghatározta, hogy egy rendőr 2006-ban lelőtte szeretett unokatestvérét.