Ország-világ

2015.09.14. 17:19

Lengyelország is bevezetheti a határellenőrzést

A miniszterelnök azt mondta, "bármilyen veszély" esetén bevezeti az ellenőrzést a tagországokkal közös határain.

Lengyelország bármilyen veszély esetén ellenőrizni fogja határait - közölte hétfőn a lengyel miniszterelnök.

[namelink name="Ewa Kopacz"] újságírók előtt hangsúlyozta, hogy országa az Európai Unió külső határai ellenőrzésének a megerősítését támogatja, és "bármilyen veszély" esetén bevezeti az ellenőrzést a tagországokkal közös határain.

"Annyi menekültet fogadunk, amennyit megengedhetünk magunknak, eggyel sem többet vagy kevesebbet" - jelentette ki Ewa Kopacz, miután találkozott a belügyminiszterrel, akinek utasítást adott a határ felügyeletére.

A kormányfő elmondta: közölte Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, hogy Lengyelország nem fogadja el a bizottság által javasolt kvótákat, amelyek alapján automatikusan elosztanák a menekülteket a tagországok között.

"Ahogy értesülést kapok arról, hogy bármilyen veszély fenyegeti a határainkat, elkezdjük az ellenőrzést" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A menekültválságban Lengyelország eddig 2200 ember befogadását vállalta, holott EU közel 12 ezer migráns befogadását várja el tőle. Korábban Ewa Kopacz készséget mutatott Varsónak az unós menekültválságban való részvétele növelésére, de semmilyen konkrét számot nem nevezett meg.

A több tízezer menekült és migráns áradata láttán Németország után Szlovákia és Ausztria is bejelentette hétfőn, hogy helyreállítja a határőrizetet belső határain, gyakorlatilag felfüggesztve a schengeni egyezmény végrehajtását.

"Megígérem a lengyeleknek, hogy nem leszünk az EU fekete báránya, de nem engedjük meg érdekeink figyelmen hagyását sem" - hangsúlyozta Ewa Kopacz.

"Lengyelország az EU túl fontos tagja ahhoz, hogy bármilyen nyomásnak is engedjen" - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában