2015.07.02. 13:50
Orbán felesége adományt vitt a menekülteknek
Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet nevében egymillió forint értékben adott át gyermekápolási cikkeket a nagyfai ideiglenes befogadó központban.
Migráns gyerekeket segített a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából az Ökumenikus Segélyszervezet, amely szerdán adta át a nagyfai ideiglenes befogadó központban lévők számára a gyerekápolási cikkeket - írja a c-press.hu.
Az adományokat Lévai Anikó adta át az Ökumenikus Segélyszervezet nevében. A kormányfő felesége azt mondta, az állam dolga, hogy védje a határt és az embereket, a civileknek pedig olyan erkölcsi és morális normák szerint kell eljárniuk, amit a lelkiismeretük diktál.
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke a helyszínen látottak alapján elmondta, hogy a táborok túlterheltek, az ott dolgozók erejükön felül igyekeznek segíteni. Kiemelte: "a plakátháborúk helyett eljött az ideje annak, hogy mindenki a maga helyén tegye meg, amit tud".