Forma-1

2024.04.20. 11:47

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A 26 éves holland pilóta pályafutása során először indulhat az első rajtkockából Sanghajban.

MW

A Red Bull Racing mexikói pilótája, Sergio Perez, a Red Bull Racing holland pilótája, Max Verstappen és az Aston Martin spanyol pilótája, Fernando Alonso a Forma-1-es Kínai Nagydíj kvalifikációja után a Sanghaji Nemzetközi Körversenyen

Forrás: AFP

Fotó: Pedro Pardo

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

A 26 éves holland pilóta pályafutása során először szerzett pole pozíciót Sanghajban, amely egyben a Red Bull F1-es történetének 100. első rajtkockája. Érdekesség, hogy az elsőt ugyanezen a pályán szerezte meg a később négy vb-címet begyűjtő német Sebastian Vettel 2009-ben.

Verstappennek ez az idei ötödik és pályafutása 37. pole-ja, mellőle csapattársa, a mexikói Sergio Pérez rajtolhat majd, a harmadik kockából pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője startol majd.

Verstappen így sorozatban öt pole pozícióval kezdte az idényt, amely legutóbb 1999-ben a kétszeres világbajnokká váló finn Mika Häkkinennek sikerült. A rekordot a franciák négyszeres vb-győztese, Alain Prost tartja 1993-ból, ő az idény első hét futamán rajtolhatott az élről abban az évben.

Az 56 körös Kínai Nagydíj közép-európai idő szerint vasárnap 9 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
2. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lando Norris (brit, McLaren)
3. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
George Russell (brit, Mercedes)
5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
6. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
7. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
9. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
10. sor:
Cunoda Juki (japán, RB)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában