2019.11.08. 13:41
Akár már ebben az idényben visszatérhet Gomes
Edzője szerint még ebben a bajnoki szezonban újra játszhat André Gomes, az Everton vasárnap súlyos sérülést szenvedett labdarúgója.
„Nem könnyű pontos dátummal szolgálni a visszatérését illetően, de mi
az orvosi stábbal együtt úgy gondoljuk, hogy André képes lehet még ebben a szezonban játszani”
- mondta a portugál középpályás honfitársa, Marco Silva.
„Természetesen ebben nem vagyunk száz százalékig biztosak, de jó esély van rá”
- tette hozzá.
A vasárnapi Everton-Tottenham Hotspur Premier League-találkozón Szon Hung Min, a vendégek dél-koreai támadója hátulról akarta szerelni Gomest, aki ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a jobb bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.
Szon, miután megkapta a piros lapot könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret. Három bajnoki találkozóra szóló eltiltás járt volna neki, de a Tottenham fellebbezett és a szövetség illetékes testülete helyt adott ennek. Indoklásában emlékeztetett rá, hogy Martin Atkinson játékvezető először sárga lapot mutatott fel a támadónak, majd amikor látta, milyen súlyos Gomes sérülése, ítéletét azonnali kiállításra változtatta, a bizottság állásfoglalása szerint viszont ez szabálytalan volt. A piros lap visszavonásában az is szerepet játszott, hogy egy független testület állásfoglalása szerint nem Szon szerelési kísérlete okozta közvetlenül a sérülést.
Forrás: MTI