koncert

2021.10.21. 09:00

A magyar közönségnek is bemutatja új albumát a Rise Against

A többszörösen arany- és platinalemezes amerikai csapat nyáron megjelent, Nowhere Generation című nagylemeze egy igazán pörgős punk-rock anyag lett, ami szövegvilágában arra a társadalmi és gazdasági helyzetre koncentrál, ami a mai fiatalság számára tulajdonképpen lehetetlenné tette azt, hogy az amerikai álmot kergessék. Az új lemezt és a régi kedvenceket is elhozzák 2022. június 14-én a Budapest Parkba.

Fotó: Jason Siegel

Az 1999-ben alakult Rise Against áttörését 2004-ben megjelent harmadik stúdiólemezük, a Siren Song of the Counter Culture hozta meg, innentől kezdve albumaik sorra a Billboard 200-as listájának top 10-ébe kerültek. Idén nyáron kilencedik anyagukkal jelentkeztek , amiről a zenekar énekese/gitárosa/dalszövegírója,Tim McIlrath a következőképp mesél:

„Van az a mondás, ami mindannyiunkat végigkövet gyerekkorunkban, hogy a saját generációnk tulajdonképpen a szüleinkét viszi tovább, sőt, ha lehet, akkor egy még jobb és ígéretesebb formában.

Valahogy mégis úgy tűnik, mintha az amerikai álom egy csomó embernek nem úgy sikerülne, mint ahogy az meg van írva. A fiatalok nem úgy lépkednek már a ranglétrán, ahogy az a múltban történt. Én pedig ezt maximálisan átérzem, és úgy érzem, erről beszélnünk kellene.”

A lemez mondanivalójának alapjául McIlrath bevallása szerint az szolgált, hogy rengeteget beszélgetett saját lányaival, illetve rajongóival is, így első kézből érzékeli azt, ahogy a generációs szakadék egyre gyorsabban növekszik, miközben a fiatalok egyre mélyebbre kerülnek a társadalmi, gazdasági és politikai bizonytalanságban. Saját bevallása szerint a lemezzel azt reméli, hogy

felhívja a figyelmet erre a problémára, akkor is, ha kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat a témától, mert nem szabad szemet hunynunk felette.

Nem ez az első alkalom, hogy a Rise Against zenekar fontos ügy mellett áll ki – ahogy fogalmaznak, az emberek őszinteséget várnak a zenétől, ami akár a változás katalizátora is lehet. Korábbi anyagaikkal egyébként olyan témákat érintettek, mint az LGBTQ-jogok, állatvédelem, környezetvédelem vagy a modern hadviselés, amik miatt az NME magazin egyenesen az egyik legfontosabb punkzenekarnak kiáltotta ki őket.

A Rise Against számára különösen fontos, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot ápoljon a rajongóival, így nem volt kérdés, hogy új anyagát élőben a magyar közönségnek is bemutatja 2022. június 14-én a Budapest Parkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!